![]() |
Miközben Cannes-ban a GSM szakma felvonultatta legújabb fejlesztéseit – a felvonultatás nem költői túlzás, hiszen divatbemutatón is láthatóak voltak a legújabb szuperkészülékek -, már Magyarországon is kapható a Sharp GX 10, amely jó technikai paraméterei mellett azzal is büszkélkedhet, hogy megkönnyíti a felhasználóknak a mobil internetezést. A kinyitható fedelű Sharp ugyanis a jelenleg egyetlen olyan készülék, amely a Vodafone live! szolgáltatás igénybevételét lehetővé teszi.
Az egyik legmodernebb, színes kijelzős mobilkészülék és a felhasználóbarát internet menüsor lehetővé teszi, hogy egyetlen gombnyomással WAP-oljon a felhasználó, s a csengőhangok, valamint játékok letöltése sem okoz gondot. Feltéve, ha a Vodafone magyarországi ügyfelei beszélik valamelyik világnyelvet, mert magyar menü még nincs a készülékhez. (Azon persze lehet vitatkozni, hogy angolul nehezebb-e megtanulni, vagy egy hagyományos menüt használni.)
A telefon saját kategóriájában nem nevezhető drágának (havidíjas előfizetéssel bruttó 99 ezer 990 forint), de a főleg tinikorú fiataloknak ez is igencsak borsos ár, ezért nem rossz ötlet, hogy 39 ezer forintos önrész mellett két finanszírozási konstrukciót is kínál a Vodafone. Persze a részleteket is fizetni kell…

