Nagyvilág

Válságos állapotban a buszbaleset áldozatai Londonban

londoni-busz(960x640)(4).jpg (londoni busz)
londoni-busz(960x640)(4).jpg (londoni busz)

Fának ütközött pénteken Londonban egy emeletes városi busz. Az első beszámolók szerint legalább tucatnyian megsérültek, két sérült állapotát válságosnak minősítették.

A szerencsétlenség a dél-londoni Kennington városrész főútján történt a piros színű 59-es busszal, amely a legforgalmasabb londoni metróállomás és vasúti pályaudvar, a King’s Cross felé tartott.

A mentőszolgálat tájékoztatása szerint “tucatnyinál több” sérült ellátása folyik a helyszínen. Két sérült állapotát a mentők válságosnak minősítették. A buszban két személy – köztük a sofőr – bennrekedt, a tűzoltók próbálják őket kiszabadítani. A helyszínre négy tűzoltóautó és egy mentőhelikopter érkezett.


Fotó: AFP / Ben Stansall

A londoni tömegközlekedésért felelős városházi cég, a Transport for London tájékoztatása szerint az autóbusz vezetője egy másik járművet próbált hirtelen kormánymozdulattal elkerülni, és a busz eleje ekkor csapódott a fának.

Fél napon belül ez a második, számos sérülést okozó szerencsétlenség Londonban.

Előző este – egyelőre ismeretlen okból – leszakadt a mennyezeti vakolat egy része előadás közben egy londoni színházban. A tűzoltóság és rendőrség véglegesnek tekinthető pénteki adatai szerint 76 néző sérült meg, közülük heten súlyosan.

Az incidens a londoni West End színházi negyedének főutcája, a Shaftesbury Avenue egyik legnagyobb színházában, a 775 férőhelyes Apollóban történt, az első felvonás közepén. A csütörtök esti előadás idején 720-an tartózkodtak a nézőtéren.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik