Nagyvilág

Hamis számlák miatt megy börtönbe egy volt brit államminiszter

Denis MacShane (denis macshane)
Denis MacShane (denis macshane)

Hat hónapos börtönbüntetésre ítélte Denis MacShane volt munkáspárti politukust a bíróság hétfőn. Összesen csaknem 13 ezer fontra (4,6 millió forint) tett szert jogtalanul.

A 65 éves volt brit Európa-ügyi államminiszter beismerte, hogy 2005 és 2008 januárja között tizenkilenc esetben hamis számlát nyújtott be “kutatási és fordítási” szolgáltatások címén. A pénzt utazásokra fordította, egyebek mellett ebből utazott egyszer Párizsba, hogy zsűrizzen egy irodalmi versenyen.

A számlákat az általa 1992-ben alapított European Policy Institute nevű cég állította ki, amely valójában semmilyen munkát nem végzett. MacShane három évig volt EU-ügyi államminiszter Tony Blair kormányában. A számlahamisításokat miniszterségét követően, parlamenti képviselőként követte el.

Az ítéletet a londoni központi büntetőbíróság, a híres Old Bailey egyik bírója szabta ki, aki megjegyezte, hogy MacShane tevékenysége a “bizalommal való égbekiáltó visszaélés” volt.

Úszó kacsaház és fizetős pornó a képviselőknek

MacShane már az ötödik parlamenti képviselő, aki börtönbe kerül a közvéleményt alaposan felhergelő és a parlament tekintélyét megtépázó 2009-es költségtérítési botránnyal összefüggésben. Egy független vizsgálat során akkor kiderült, hogy az előző parlament tagjainak több mint fele szabálytalanul igényelt vissza költségeket.

A képviselők visszatérítési igényei között dologi kiadásként szerepelt sok egyéb mellett helikopterleszállóhely, várároktisztítás, fizetős pornó-tévécsatorna, fokhagymahámozó kés és kerti medencébe való úszó kacsaház beszerzési költsége is. A súlyos botrány nyomán politikai, adóhivatali és büntetőjogi vizsgálatok sora indult.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik