 |
| Tigris a vízben. Az emberi fül számára nem érzékelhető infrahanggal riasztja el territóriumáról vetélytársait. |
Az állatvilágban egyáltalán nem szokatlan, hogy a különböző fajok az emberi füllel nem hallható hangokat bocsátanak ki. A denevérek például magas rezgésszámú hanghullámokkal – ultrahanggal – térképezik fel környezetüket, és ugyanígy tájékozódnak a delfinek is. Amerikai zoológusok most a tigrisekről bizonyították be, hogy az ember számára észlelhetetlen hangon kommunikálnak egymással; a különbség csupán annyi, hogy ehhez a kipusztulás szélén álló nagymacskák mély dörmögést – alacsony frekvenciájú hanghullámokat – használnak.
A tigrisek repertoárjában több hangjelzés is elkülöníthető, amelyek közül a legjellegzetesebb a morgás és az üvöltés. A kutatók ez utóbbit vizsgálva fedezték fel az eddig ismeretlen, furcsa kommunikációs eszközt. Állatkerti példányok ketreceiben elhelyezett mikrofonokkal hím egyedek által hallatott hangokat rögzítettek, a felvételek elemzésekor azután kiderült, hogy a kibocsátott rezgéshullámok tartományának egy része alámegy az emberi fül számára még érzékelhető, 20 Hertz körüli határnak. Ennek az infrahangnak a kutatók szerint az egymástól nagy távolságban portyázó egyedek közötti kommunikációban van jelentősége: a hímek így riasztják el riválisaikat territóriumukról. Az infrahang a figyelmeztetés tökéletes eszköze: terjedési tulajdonságai kedvezőek, távolra – kilométerekre – hatolhat el, és kevésbé befolyásoljak a különböző akadályok, például a köd, vagy az olyan, magasabb frekvenciájú zajok, mint a falevelek zizegése.
Az infrahang alkalmazásán alapuló egyfajta társalgást a zsiráfok és elefántok esetében is feljegyeztek már; ezen állatok koponyája a tapasztalatok szerint nagybőgőhöz hasonlóan funkcionál. Valószínű, hogy a tigris „bödönszerű” pofája is ezekhez hasonló akusztikus eszköz, amelynek segítségével az állat hatékonyan produkálhat mély hangokat. A „vevő” oldalán persze mindennek felfogásához megfelelő fülre van szükség. A tigrisek hallószervén sebtében elvégzett vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy az alkalmas az infrahang érzékelésére, vagyis a mély hang valóban kommunikációs célokat szolgál, és nem a bőgés mellékterméke. A kutatók most próbálják kideríteni, vajon ez a „néma” dörmögés hordoz-e egyedi jellegzetességeket, mint az például a bálnák esetében figyelhető meg; ha igen, csak hangfelvételek alapján is lehetséges volna azonosítani az erdőkben élő egyes egyedeket.
