Gazdaság

Jazz meg az

Incognitóban vagyok. Az meg miféle viselet? Természetesen nem véletlenül vettük elő a klasszikus Rejtő Jenő-poént entrée gyanánt, lévén, hogy az Incognito nevű café bar-ban jártunk. Hogy miért pont itt?

Ennek oka számos. Elsőként azt említjük meg, hogy felújították. Azok sem ismernének rá, akik egykoron ide jártak, hogy a cappuccinójuk mellé magukhoz vegyék a szokásos acid-jazz dózisukat is.


Jazz meg az 1

Incognito café bar, Budapest

Az Incognitóra annak idején azt a küldetést mérte a sors, hogy a Liszt Ferenc teret presszóközponttá tegye. A művelet sikerült, a beteg majdnem meghalt. Ugyanis, az Incognito, mely egyszerre volt bölcsész jegyzetbörze és modellcasting színhely, annyira leamortizálódott, hogy nem tudtuk eldönteni, a DJ „sika-mikál”, vagy az antik székek nyikorognak. A puritán modernizmus jegyében újjászületett helyről az első benyomásunk: olyan, mint egy ortodox bauhaus mozi előcsarnoka. Ezt némileg cifrázzák a halványzöldre és lilára festett falak, de a végletes puritanizmus, a minimalista elegancia mégsem teszi hideggé a helyet. Azért volt némi hiányérzetünk. Mintha egy luxusbutikba lépnénk be a Rodeo Drive-on, ahol csak három darab falatnyi kis ruha van kitéve egy szigorúan arany vállfára.

 Paraméterek

Arak: elfogadhatóak
Kiszolgálás: körültekintő
Esztétikai paraméterek: átgondolt egyszerűség
Cím: Budapest VI. kerület, Liszt Ferenc tér 3.

A bárpulton üres poharak és néhány vodkásüveg, az egyéb italokat elrejtették, üveg és üveg, mintha csak az Örök Jég Palotájának bejárata lenne egy sosemvolt James Bond-filmben. Hogy mi jelenti mégis a jogfolytonosságot a régi Incognitóval? Például a berámázott lemezborítók régen is itt voltak, igaz akkor cirádásabb keretben. Viszont eltűnt a falra akasztott zongora, és eltűnt a vécék ajtajára rakott vicces „Zsuzsi”, illetve „Rudi” felirat. Az özönvíz előtti székek helyett kényelmes, kávébarna ülőalkalmatosságok és bőrkanapék várják azokat, akik longdrinkkel, vagy pillekönnyű pezsgőkoktéllal akarják megünnepelni a lét elviselhető könnyűségét.

Itt a presszókávét Café Solónak hívják, de ami a legfontosabb benne: az ára csak 250 forint, mely 2003-ban nem nevezhető drágának. És ha egyéb mutatványokra is kíváncsiak vagyunk, akkor itt van a longdrink porond új attrakciója, a Black Russian (Vodka és kávélikőr). Vagy itt vannak a shots-ok (lövések); ezek közül kóstoljuk meg a Prérifarkas nevű fickós italt (tequila és tabasco), melyről nem mondhatjuk, hogy az állatszelídítés leghatékonyabb módja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik