Az utóbbi időben nem nagyon jönnek menedékkérők Magyarországra – állítja a Figyelő által megkérdezett több szakember. Hős Sándor, a bicskei Menekülteket Befogadó Állomás igazgatója úgy tapasztalta: 2005 elejéig 10 menedékkérőből 9 érkezett útlevél és vízum nélkül, azóta viszont nemcsak sokkal kevesebben jönnek, de a legtöbben érvényes papírokkal lépik át a határt, s csak a repülőtérről a befogadó állomásig vezető úton „veszítik el” az okmányt. Ők azért kérnek menedékjogot, mert az sokkal gyorsabb és sokkal több előnnyel jár, mintha elkezdik a tartózkodási engedélytől a letelepedési engedélyig tartó, többéves, nehéz stációkkal terhes utat járni. Igazi jogosult már nagyon kevés van. Az állomáson azok a külföldiek laknak, akik menedékkérelmük elbírálására várnak, vagy ezt a jogot ugyan nem kapták meg, de tilalom alatt állnak – vagyis nem toloncolhatóak haza, mert otthon üldöznék őket. Nekik akkor kell elhagyniuk az országot, ha az otthoni politikai helyzet megváltozik.
A menedékjogot kapott személyek hat hónapig maradhatnak az állomáson, de az igazgató engedélyével további félévnyi haladékot kaphatnak a kiköltözésre. Az állomáson lakóknak az állam biztosítja a szállást, az élelmet, a tisztálkodási lehetőséget. A bicskei állomáson átlagosan 270 napig tartózkodnak a külföldiek, de van olyan család, amely 1993 óta próbál menedékjogot szerezni. Az ország négy befogadó állomásán jelenleg összesen félezer külföldi lakik.
VÉRFRISSÍTÉS? A bevándorlók itthoni száma ma az unió egyes országaihoz képest feltűnően alacsony, s a lakosság csupán 1,5 százalékát kitevő csoportnak is mintegy négyötöde az áttelepült határon túli magyarságból áll. Pedig kellene a vérfrissítés: a második Nemzeti Fejlesztési Tervben is van szó arról a demográfiai tényről, hogy a lakosság elöregedése miatt szükség lenne az eltartók csoportjának növelésére. Ám a szakemberek szerint a népesedési problémákat csak kis részben lehet a bevándorlással orvosolni. A politikának kellene eldöntenie, szüksége van-e az országnak bevándorlókra, ha igen, pontosan kikre, legyen-e kvóta, és a bevándorlókat milyen feltételekkel engedjük (vagy éppen csalogassuk) az országba.
 |
Stabil idegenellenesség
Minden jel szerint a magyarok egyelőre nem nyitottak arra, hogy idegen népcsoportokat befogadjanak. Annak ellenére, hogy a bevándorlók aránya hivatalosan 1,5 százalék – tehát jóval alacsonyabb, mint a legtöbb nyugat-európai országban -, a lakosság idegenellenessége tekintetében az „élmezőnyhöz” tartozunk. Még inkább meglepő ez a tendencia annak fényében, hogy a bevándorlók nagy többségét a szomszédos országok magyar kisebbsége teszi ki. A Tárki 2005-ben vett részt az európai társadalmak összehasonlító vizsgálatában, amelyből kiderült: a magyarok 32 százaléka vélekedik úgy, hogy „inkább rosszabb hely lett az országunk azzal, hogy más országból származó emberek letelepedtek nálunk”. A kiugróan xenofób népességű Görög-ország (ahol a lakosság 52 száza-léka nem kér az idegenekből) mellett csak Portugália (39 százalék) és Észt-ország (32 százalék) előz meg bennünket. A Tárki szerint 2006 januárjában nálunk minden negyedik felnőtt vélekedett úgy, hogy az ország-ba „idegen” be ne tegye a lábát, és a társadalomkutató intézet legfrissebb adatai szerint ez az arány stabilizálódott: a magyarok 25 százaléka kifeje-zetten idegenellenes, és csak 8 százaléka idegenbarát. Sík Endre szociológus, a Tárki kutatója szerint 1992 és 1995 között 16-ról 40 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik nagyon leegyszerűsítő módon idegenellenesek. Ezt követően 1996-tól 2004-ig ingadozott ez az arány; a csúcsot 2001-ben, 43 százalékon érte el, mára pedig 25 százalék körül stabilizálódott. |
|
|
|
|
Olyan kormányunk azonban még nem volt, amely a legális bevándorlással kapcsolatban állást foglalt volna. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) munkatársai – kormányhivatalnokokkal együtt – néhány hónapja elkészítettek egy migrációs stratégiát, ám ez a dokumentum a mai napig a maga komótos útját járja a különböző tárcák között. Egyes szakemberek szerint még egy év is eltelik, mire szakmai és minisztériumi viták után a többször átdolgozott változat végre a parlament elé kerülhet.
Az uniós szabályozás jó részét, így az országba való belépés feltételeit is, a csatlakozás feltételeként vettük át. Az azóta készült, a bevándorlás egyes részleteit szabályozó irányelvek, rendeletek és határozatok átvételére rendszerint az új tagországok kapnak néhány hónapnyi türelmi időt, nálunk is menetrendszerűen zajlik a harmonizálás. Magyarország esetében mindenesetre – amint azt Egyed Zoltán, a BÁH idegenrendészeti igazgatója elmondta – az eddigi gyakorlathoz képest inkább liberalizálási folyamatról van szó.
Garamvölgyi Ágnes, a BÁH menekültügyi igazgatója szerint továbbra sem vagyunk célország, leginkább átmenő forgalmat bonyolítunk le. Az illegális bevándorlók zöme, de a menedékkérők egy része is csak ideiglenesnek tekinti a nálunk töltött időt, és amint lehetősége van, megy tovább Nyugatra.
A migrációs stratégia mellett szükség lenne arra is, hogy a bevándorlók minden csoportja számára készüljön integrációs stratégia. Kováts András szociálpolitikus, a tizenegy éve működő Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület igazgatója is sürgetné az integrációs politikát, mert az állami ellátórendszerben lévő hiányosságokat és esetlegességeket csak egy átfogó koncepció alapján lehetne felszámolni. A befogadottak és menedékkérők jogsegélyszolgálatát, a beilleszkedéshez való segítségnyújtást többnyire civil szervezetek látják el – programszerűen, amennyiben sikerül szponzort szerezniük.
Ám Kováts szerint kellene egy keretszabályozás, amelyben meg kellene határozni az állam által kötelezően nyújtott szolgáltatásokat. A menedékkérők számára, akik olykor súlyos traumákat hordoznak, lehetővé kellene tenni pszichoterápiás ellátást, a bevándorlók számára pedig megkönnyíteni a munkavállalás lehetőségét, s tovább kellene lépni azon a szemléleten, hogy a migrációs stratégiát a kormány csupán a nemzetbiztonsági stratégia részeként kezeli.
Egyed Zoltán szerint tavaly 12 ezer tartózkodási kérelem futott be. Ám a szabályozásnak is köszönhetően egyre többen vannak azok, akik legális úton érkeznek hozzánk, és végigjárják a letelepedéshez és a munkavállalási engedélyhez szükséges törvényes utat – miközben a menedékkérők száma igencsak lecsökkent. Mostanra 1600-2000 ilyen kérelem érkezik évente, holott korábban, a kilencvenes években, ez a szám elérte a tízezres nagyságrendet is.
