Nagyvilág

„Borzalmas jelenetre” készülnek a megölt túszokkal

„Borzalmas és méltatlan jelenetre" készülnek az iszlamista fegyveresek Szomáliában a kudarcba fulladt francia túszszabadító művelet francia áldozatainak holttestével – közölte hétfőn a francia védelmi miniszter.

Jean-Yves Le Drian kiemelte: „Minden arra utal, hogy a túszt és a másik (francia) katonát (akit eltűntnek nyilvánított Franciaország) megölték (az iszlamisták). Sajnos minden arra utal, hogy az as-Sabab milícia borzalmas és méltatlan jelenetet tervez (a két holttesttel).”

A szombati sikertelen túszszabadítási akció óta Párizs azt állítja, hogy a túszt, Denis Allex francia titkosszolgálati ügynököt fogvatartói feltehetően megölték. Ezenkívül egy francia katona is meghalt az akcióban, az ő holttestét a francia hadsereg elszállította, egy másik francia katona pedig eltűnt.

Hétfőn a szomáliai iszlamista lázadók egyik szóvivője viszont azt közölte, hogy a második francia katona – akit sikerült elfogniuk, miután megsérült a harcokban – belehalt sérüléseibe. Az iszlamisták még szombaton azt is közölték, hogy a túsz életben van, továbbra is fogva tartják, de erről bizonyítékot nem hoztak nyilvánosságra.

Francia kommandósok szombaton hajnalban hajtottak végre légi katonai műveletet Szomália déli részében iszlamista fegyveresek bázisa ellen. A párizsi védelmi minisztérium még szombat este elismerte, hogy az akció eredménytelen volt. A francia kormány arról számolt be, hogy az akcióban 17 „terrorista” halt meg, szemtanúk szerint nyolc szomáliai civil is életét vesztette a támadás során.

A francia titkosszolgálati ügynököt, Denis Allexet az as-Sabab 2009 nyarán rabolta el egy mogadishui szállodából, mégpedig egy társával együtt, akinek később sikerült megszöknie. A férfit a francia kormány küldte Szomáliába biztonsági tanácsadóként. Allex tavaly ősszel egy videoüzenetben személyesen François Hollande francia köztársasági elnökhöz fordult segítségért.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik