Gazdaság

Kémek és érzelmek iskolája

A hidegháború krónikájának megírásában John Le Carré olyasmit végzett el, "mint Tolsztoj a napóleoni háborúk, Shakespeare a két rózsa háborúja, vagy Homérosz a trójai háború esetében.

Életművét, kivált a Smiley-trilógiát, epikus költeményként ajánlatos olvasni” – írja esszéjében Percy Kemp. S hozzáteszi: ha az említett trilógia némelyek szemében „kevésbé elbűvölő és transzcendentális, mint az Iliász, az V. Henrik vagy a Háború és béke, az talán csak azért van, mert a mai harcosok nem olyanok, mint a tegnapiak…”


Kémek és érzelmek iskolája 1


A világsikerré és klasszikussá lett kémtörténetek szerzőjéről az esszét a párizsi Esprit című folyóirat közölte. A Le Carré-esszé szerzője, Percy Kemp regényíró és a stratégiai felderítés szakembere. Bejrútban született, anyja libanoni, apja angol. Tanulmányait az oxfordi Pembroke College-ban, a londoni egyetem keleti és afrikai tanulmányok szakán és a Sorbonne-on végezte. Brit állampolgárként Londonban és Párizsban él. „Franciául író angol”, mondta róla egyik regényét méltatva a párizsi L’Express, és „elegánsnak s cinikusnak” nevezte előadásmódját. Kemp még 24 évesen, 1986-ban alapította a Middle East Tactical Studiest, amely főként közel-keleti információk beszerzésével és elemzésével foglalkozik. Szerinte ugyanis az „információs háborúban” ma nem az információk megszerzése, hanem szabatos megértése a probléma. Intézete ezért célzott információkat ajánl, s kerüli a szokásos elemzői előfeltevést, miszerint a gazdasági és politikai döntéshozók cél-racionálisan járnak el. Le Carré olvasójaként és újraolvasójaként a (volt) kémet Kemp, kedveli az írót, aki a hidegháború hírszerzési ütközeteiben „az emberi tényezőre” figyelt. Az a háború ugyanis nemcsak hideg volt és embertelen, hanem személytelen is. A XIX. század konfliktusaiban, az első világháború végéig, vetélytársak álltak egymással szemben. Az elit tagjai személyesen ismerték egymást. A hidegháborúval a „Vén Európa” marginalizálódott, belső és családi viszályai véget értek. A vasfüggöny szigetelő szögesdrótja mögött két nagyhatalom állt. A totalitarizmusokkal a vetélytársak helyébe engesztelhetetlen ellenségek léptek.


Paraméterek

Percy Kemp: Un espion naďf et sentimental. Portrait de John le Carré. In: Esprit, 2003. május

Az így termett „hideg” színtéren éltek, cselekedtek, szerettek, gyakoroltak hűséget és árulást Le Carré regényhősei. Emberien személyessé lett így könyveiben a hidegháború világa. Kémtörténeteiben mindig főszereplő a szerelem s a szeretet. Manipulálható, kihasználható érzelemként, majd a későbbi történetekben, például az Oroszország ház címűben, olyan „emberi tényezőként”, melytől kudarcot vall a hibátlan technológiával kidolgozott manipuláció. „Naiv és szentimentális kémek”, ajánlja Le Carré műveinek összefoglaló címéül Kemp.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik