Gazdaság

Költségvetési kockázatként

tartja számon a számvevőszék elnöke, hogy – szerinte legalábbis – el vagyunk maradva az uniós támogatások fogadására alkalmas intézményrendszer kiépítésében. Előállhat olyan helyzet, hogy az intézményrendszer nem működik jól, és ezért az ország nem tudja felhasználni az uniós támogatásokat.
Ez bizony rettenetes lenne.

Az uniós támogatások a fejlődés, a felzárkózás nagyszerű eszközei. Annak, hogy végre hozzájuk jusson a kelet-európai elmaradottság miatt oly sokat szenvedett ország, elemi követelésként kellene felszínre törnie. Érthetetlen, hogy Kovács Árpád reggeli rádiószózatára miért nem vonulnak tiltakozó tömegek a Parlament vagy legalább a Kossuth téri kancelláriahivatal elé. Hogyan lehetséges ez? Az unió végre itt van, már csak fél év, és a gazdag Nyugathoz tartozunk, a nekünk szánt pénzt is kikészítették – ám valakik elfelejtették kiépíteni az intézményrendszert.

De a látszat ellenére még sincs itt az unió, kifelejtődött a mindennapokból, a közgondolkodásból, hát még a politikai kultúrából. Még az ellenzék is módszeresen megfeledkezik az EU-ról, amikor a büdzsét, úgymond, a megszorítások, a jövőfelélés, a gazdaságösztönző beruházások hiánya miatt ostorozza. Holott az uniós programok igenis a jövőt jelentik, mégpedig súlyos pénzadagokban. Nem kevesebb mint 165 milliárd forintnak megfelelő összeg lenne esedékes (csak jövőre), és ehhez jönne, ha ugyan lesz mihez, a magyar állam 163 milliárdos hozzájárulása. Csakhogy az unió nemcsak pénzt, hanem kultúrát is jelent: intézményeket, eljárásokat, amelyek a közpénzek rendeltetésszerű felhasználását szavatolják.

„A költségvetési előirányzatok között – írja az Állami Számvevőszék – nem különül el az irányító hatóságokkal kapcsolatos előirányzat, hasonlóképpen a kifizető hatóságoké sem. (…) Az adott fejezeti előirányzatokból nem ítélhető meg, hogy az EU-csatlakozással kapcsolatos létszámigény fedezete rendelkezésre áll-e. Továbbá: megkérdőjeleződik az EU-csatlakozással kapcsolatos költségek átláthatósága.”

A verebek azt csiripelik: a hazánkról Brüsszelben készülő országjelentés is elmaradásokat fedez majd fel, különösen a mezőgazdasági támogatások fogadása terén. Holott a gazdák, az istenadta gazdák, végképp rászorulnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik