Nagyvilág

Hemzsegnek a kígyók az ukrán fővárosban

kijevi eső (kijev, )
kijevi eső (kijev, )

Idén ősszel rendkívül sok a kígyó Kijev környékén, de már a városban is egyre több bukkan fel - írta kedden a Vzgljad című ukrán napilap.

“Körülbelül háromszor annyi a vipera Kijev környékén most, mint általában. Idén és tavaly is meleg, csapadékos volt az időjárás, ezért szaporodtak el a kígyók” – idézett az újság egy kijevi kígyóvadászt.

A szakember szerint most szinte bárhol lehet találkozni kígyóval. Ősszel általában fő táplálékuk, a kisrágcsálók vándorlása miatt rajzanak szét. Kijev környékén főként mocsári és sztyeppi viperák élnek. Szavai szerint már a fővárosban is össze lehet találkozni viperákkal, főként azokban a parkokban, ahol sűrű bokrok vannak. Megjegyezte, hogy a főváros híres Dnyeper-parti pihenőhelyén, a Hidroparkban is előfordulhatnak.

“Ennyi kígyót és ilyen nagyokat még sohasem láttam, mint most séta közben egy Kijev melletti erdőben” – írta nemrég a Facebook közösségi portálon a kijevi városi tanács egyik képviselője.

Okszana Moroz, a kijevi állatkert hüllőházának vezető zoológusa ugyanakkor cáfolja, hogy a kígyók feltűnően elszaporodtak volna a megyében. “Kijevben egyáltalán nincsenek mérges kígyók. Félnek az emberektől, ezért nem költöznek be a városokba” – magyarázta. Elismerte ugyanakkor, hogy a természetben össze lehet velük találkozni, főként a magasabban fekvő helyeken.

Május végén az ukrán média arról számolt be, hogy egy kijevi óvoda mellett fogtak el a katasztrófavédelem munkatársai egy ismeretlen fajú kígyót, amelyet átadtak a fővárosi állatkertnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik