Gazdaság

Kerámia helyett


Kerámia helyett 1

Bár még ma sem biztos, de valószínű, hogy a Columbia űrrepülőgép katasztrófáját a hővédő burkolat sérülése okozta. Felszálláskor néhány kerámiapanel lehullott a szárnyról, így amikor a gép visszatért a légkörbe, ez a felület védtelen volt, és a súrlódás több ezer fokosra hevítette fel a testet. Az eset rámutat a kerámialapok alkalmazásának veszélyére: jól bírják ugyan a magas hőmérsékletet, ám biztonságos rögzítésük – a Columbián 20 ezer darab ilyen elemet helyeztek el – rendkívüli odafigyelést igényel. A hollandiai Delft műszaki egyetemének űrkutatói ezért most új hővédő megoldáson dolgoznak: vízzel akarják hűteni a légkörbe belépő űreszközöket.

A tudósok speciális, kúp alakú egységet fejlesztettek ki, amely a benne lévő víz elpárologtatásával hűti le környezetét; a számítások szerint megfelelően megválasztott vízmennyiséggel akár 1600 Celsius fok alá is csökkenthető a járművek felmelegedése, amit pedig már a megépítésükhöz felhasznált anyag – általában titánium ötvözet – is elvisel. Mivel a kúpban az atmoszférikus nyomás ötszöröse uralkodik, a benne lévő víz forráspontja 150 Celsius fok, ami még hatékonyabbá teszi a hűtést.

A vízhűtésű űreszköz prototípusa egyelőre csupán szélcsatornában vizsgázott, ám hamarosan élesben is tesztelik. Az Európai Űrügynökség (ESA) nemsokára egy szovjet ballisztikus rakétára szerelve próbálja majd ki, egyelőre 10 liter vízzel feltöltve. A technika űrrepülőkben történő alkalmazásához még számos problémát meg kell oldani: a szállítandó víz óriási tömege, a világűrben történő megfagyása, vagy esetleges szivárgása alighanem sok gondot okoz még a fejlesztőknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik