Nagyvilág

14 éven át nem tudta, hogy már nyugdíjas

nyugdíj (nyugdíj, )
nyugdíj (nyugdíj, )

Kilencmillió forintnyi kunát is kapott a hír mellé.

Egy csáktornyai (Cakovec) nő meglepődve tapasztalta, hogy tudtán kívül közel tizennégy éve nyugdíjban van – jelentette a horvát köztelevízió.

Mirjana Preloznjak 30 év munkaviszony után veszítette el a munkahelyét, amely után az állástalanság és az alkalmi munkák időszaka következett számára. Ezt szakította félbe a Munkaügyi Hivatal telefonhívása, amikor is tájékoztatták, hogy vissza kell fizetnie majd hétmillió forintnak megfelelő kunát, amelyet 2000 óta munkanélküli segélyként kapott.

A sokkoló telefonhívás napján vehette kézbe azt a végzést, amelyből kiderül, hogy immár 1999 óta rokkantsági nyugdíjban van, majd befizettek a számlájára közel kilencmillió forintnak megfelelő kunát mint elmaradt nyugdíjat – szól a horvát köztévé tudósítása.

Amíg – tudtán kívül – nyugdíjban volt, időszakosan közmunkákon vett részt, és többször érdeklődött a nyugdíjazási lehetőségekről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik