A részvénypiac forgalma 44,67 milliárd forint volt, a vezető részvények
vegyesen zártak. A vezető részvények közül a Mol ára 1,46 százalékkal 23 640
forintra, az OTP-é 1,97 százalékkal 7450 forintra esett, a bankpapír forgalma
39,5 milliárd forintot tett ki.
Heffter Tibor, a Concorde Értékpapír Zrt. üzletkötője elmondta: reggel negatív
volt a nemzetközi hangulat és erre a BÉT-en estek az árfolyamok. Az amerikai
piacok délután ugyan a pozitív tartományban nyitottak és délután a német piacon
is emelkedés volt tapasztalható, ennek azonban csak mérsékelt hatása volt a
BÉT-en.
Az OTP piacát egy nagy eladó uralta, aki jelentős mennyiségű OTP-részvénytől
szabadult meg – mondta a kereskedő a bankpapír árfolyamának jelentős esését
indokolva.
A hétfői miniszterelnöki bejelentés hatása az új tulajdonosi programról nem
volt érezhető a BÉT-en – mondta az üzletkötő, ugyanakkor megjegyezte, hogy új
jó minőségű részvényeket a brókerek szívesen látnának a parketten.
A kárpótlási jegy kereskedelmét az alacsony volumen jellemezte. A kárpólási
jegyért a kereskedés végén 1219 forintot kellett fizetni, ami 2,7 százalékos
emelkedést jelentett az előző naphoz viszonyítva.
A legnagyobb forgalmat, 39,5 milliárd forintot az OTP produkálta, árfolyama 150
forinttal, 1,97 százalékkal 7.450 forintra csökkent. A Magyar Telekom 3
forinttal, 0,35 százalékkal 863 forintra erősödött, a részvények forgalma 364,0
millió forintot ért el. A Richter árfolyama 95 forinttal, 0,24 százalékkal 38 970
forintra emelkedett, forgalma 393,7 millió forint volt.
