Nagyvilág

Elkapták a savazó rémet

bilincs (bilincsben, )
bilincs (bilincsben, )

A gyanú szerint ő fröccsentett maró anyagot a moszkvai Bolsoj balett-igazgatójának arcába, még januárban.

Őrizetbe vette az orosz rendőrség a Szergej Filin-ügy egyik gyanúsítottját. Az illetőt nem nevezték meg a hatóságok, a rendőrségi közleményben csupán annyi áll, hogy a „a gyanúsítottak egyikét kihallgatásra állították elő.” Az Interfax hírügynökség úgy tudja, nem a felbujtóról, hanem a valószínűsített végrehajtóról van szó, aki nem tagja a Nagyszínház balett-társulatának.


Szergej Filin útban hazafele a kórházbólFotó: AFP

A 42 éves Filint, aki két éve vezeti a Bolsoj balett-társulatát, otthona előtt támadták meg január 17-én. Harmadfokú égési sérüléseket szenvedett az arcán, és a sav jelentősen károsította a látását, amit egy németországi klinikán próbáltak több műtéttel helyrehozni. A legfrissebb hírek szerint valószínűleg nem veszíti el a szeme világát.

Az igazgató februárban a BBC-nek azt mondta, hogy bár szemtől szembe senki nem fenyegette meg, mobiltelefonján azonban folyamatosan zaklatták, e-mail szerverét feltörték, és az onnan kimásolt üzeneteket teljesen átírva töltötték fel a Facebook közösségi portálra. A támadás indítékáról azt mondta, szakmai féltékenységet sejt a háttérben. Hozzátette: abszolút biztos abban, hogy ki a támadó, de nem nevezte meg az illetőt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik