Nagyvilág

Már forródrót sincs – háború fenyeget

Észak-Korea (észak-korea)
Észak-Korea (észak-korea)

Phenjan felmondja a megnemtámadási egyezményeket, Szöul könyörtelen választ ígér.

Észak-Korea hatályon kívül helyezi a Dél-Koreával kötött kétoldalú megnemtámadási egyezményeket, megszakítja a két ország között létesített „forródrót”-kapcsolatot – jelentette be pénteken a két Korea újraegyesítéséért felelős phenjani bizottság.

Előzőleg az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb szankciókat hozott Phenjan ellen, amiért február 12-én újabb földalatti atomrobbantást hajtott végre. A BT tovább akarja nehezíteni a phenjani ballisztikusrakéta- és nukleárisfegyver-programok finanszírozását, valamint az ezekhez szükséges anyagok beszerzését.

A döntés értelmében a világszervezet tagállamai nem engedélyezhetik, hogy Észak-Korea bankjai új fiókokat, irodákat nyissanak a területükön. Meg kell akadályozniuk az Észak-Koreába irányuló vagy onnan kiinduló nagyobb készpénzszállítmányokat is, amelyek gyakran a pénzügyi szankciók megkerülését szolgálják.


Forrás: AFP / észak-koreai állami tévé

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető pénteken meglátogatta azt a katonai egységet, amely 2010-ben tüzérségi támadást intézett a dél-koreai Jonpjong sziget ellen. Arra szólította fel a katonákat, hogy készüljenek fel a „konfrontációra az ellenséggel”. Néhány órával a BT-határozat elfogadása előtt Észak-Korea megelőző nukleáris csapással fenyegette meg az Egyesült Államokat, előtte pedig azzal fenyegetőzött, hogy figyelmen kívül hagyja az 1953-as fegyverszünetet.

Dél-Korea „könyörtelen” választ ígér

Dél-Korea „könyörtelen” választ ad bármilyen észak-koreai provokációra – jelentette ki pénteken Pak Gun Hje dél-koreai elnök a phenjani lépésekre reagálva.

Az elnök katonatisztek előtt mondott beszédében súlyosnak minősítette a biztonsági helyzetet a Koreai-félszigeten. „Minden ország önmegsemmisülését kockáztatja, ha nem törődik népe szükségleteivel, és a katonai erőre koncentrál. De ha Észak-Korea hajlandó megváltozni, akkor Dél-Korea kész arra, hogy helyreállítsa közöttük a bizalmat” – hangsúlyozta az új dél-koreai elnök.

A két Korea közti megszokott feszültség azután éleződött ki, hogy Észak-Korea – amelynek fiatal vezetője, Kim Dzsong Un épp egy éve vette át a hatalmat elhunyt apja után – tavaly decemberben műholdat állított pályára. Ezt azonban a nemzetközi közösség nagy hatótávolságú interkontinentális rakétával végrehajtott, Phenjan számára az ENSZ Biztonsági Tanácsa által tiltott kísérletnek minősítette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik