A részvénypiac forgalma 36,33 milliárd forint volt, ebből
több mint 27 milliárd forintot az OTP-re kötött üzletetek tettek ki. A vezető
részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest,
legnagyobb mértékben, 6,55 százalékkal az OTP drágult.
Keresztesi Andrea, a KBC Securities vezető üzletkötője elmondta: egyértelműen
az OTP drágulásával magyarázható, hogy a magyar piac az általános trendtől
kicsit elszakadva 2,68 százalékkal erősödött.
Az OTP emelkedése mögött az a bejelentés állt, hogy a bank megállapodott a
francia Groupama biztosítóval az OTP Garancia eladásáról. A 617 millió eurós –
164 milliárd forintos – eladási ár mellett az is kedvező, hogy a vevő két
lépcsőben legfeljebb 8 százaléknyi részesedést szerez az OTP-ben – fejtette ki
a kereskedő.
A gyógyszergyártók jó szereplését Keresztesi Andrea azzal magyarázta, hogy a
piac jó eredményeket vár a két társaságtól. A Magyar Telekom gyengülését pedig
a szakértő véleménye szerint az okozhatta, hogy a piacon az MNB esetleges
kamatemeléséről indultak el találgatások, és egy ilyen lépés kedvezőtlenül hat
az osztalékpapírként számontartott Telekomra.
Az OTP 7400 forinton zárt, 455 forinttal, 6,55 százalékkal magasabban a pénteki
záróáránál, forgalma 27,4 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 600 forinttal,
2,68 százalékkal 23 000 forintra nőtt, az olajrészvényre 5,3 milliárd forint
értékben kötöttek üzleteket.
A Magyar Telekom 6 forinttal, 0,71 százalékkal gyengült, 834 forinton zárt,
forgalma 876 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 215 forinttal,
0,59 százalékkal 36 615 forintra emelkedett, forgalmuk 1,2 milliárd forintot
ért el.
Az Egis 400 forintos, 2,2 százalékos erősödéssel, 18.600 forinton zárt,
forgalma 410 millió forint volt. Az Egis tőzsdezárás után tette közzé
gyorsjelentését. E szerint az októberben kezdődött üzleti évének első
negyedévében nem konszolidáltan 2,792 milliárd forint adózás utáni eredményt
ért el, ami 121 százalékkal magasabb az előző évi bázisnál, árbevétele 9,7
százalékkal 24,527 milliárd forintra emelkedett.
