Hétfőtől kezdi meg új és jó pár hónapig még egyetlen biztosítási terméke, a Pannónia elnevezésű unit-linked (befektetési alapokhoz kötött) életbiztosításának forgalmazását a CIG Közép-európai Biztosító Zrt.
A tulajdonosok többsége hazai magánember, illetve magáncég. (Az egyetlen kivétel a tíz százalékos tulajdonú Lehman Brothers). Nagy tulajdonosnak számít a BrokerNet is. A céget azonban leginkább Járai Zsigmond volt jegybankelnökhöz, a felügyelő-bizottság elnökéhez, illetve Horváth Béla elnök-vezérigazgatóhoz kötik.
A CIG alapítói között a BrokerNet tulajdonosai, Járai Zsigmond és Horváth Béla mellett megtalálható Nobilis Kristóf és Korányi G. Tamás, pénzpiaci befektetéseiket az utóbbi időben sajtóberuházásokban is kamatoztató nagybefektetők. Tulajdonos még Móricz Gábor nagybefektető (és cége, a Kaptár Zrt.), a magyar Axel Springert irányító Bayer József cége, Straub Elek, a Magyar Telekom egykori első embere, Mándoki Zoltán, a Mol volt vezérigazgatója, Kieselbach Tamás galériatulajdonos, Czakó Borbála londoni nagykövet, Szapáry György, a jegybank volt alelnöke, Martonyi János, az Orbán-kormány külügyminisztere, és Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke.
A biztosító termékének legnagyobb újdonsága, hogy a náluk legalább 400 ezer forintos biztosítást kötő ügyfeleknek 20 százalékos kedvezményt biztosítanak a majdani tőzsdei jegyzésárból 200 ezer forintos névértékű részvény erejéig. Ez azonban csak akció – az első pár ezer vagy maximum tízezer szerződést kötőnek jár majd a kedvezmény.
