Nagyvilág

Orosz cirkáló indul a Földközi-tengerre

hajó (hajó)
hajó (hajó)

Oroszország egy rakétacirkálót küld a Földközi-tenger keleti részébe, hogy az átvegye az orosz haditengerészeti tevékenység irányítását a térségben.

Az Egyesült Államok eközben egy lehetséges katonai csapásra készül Szíria ellen. Barack Obama amerikai elnök elnyerte a washingtoni kongresszus fő alakjainak támogatását a korlátozott szíriai csapásokhoz, hogy megbüntessék Bassár el-Aszad szíriai államfőt, amiért gyaníthatóan vegyi fegyvereket vetett be civilek ellen.

A Moszkva nevű orosz hajó átveszi a térségbeli műveletek irányítását egy haditengerészeti egységtől, amire moszkvai közlés szerint a nemzeti érdekek védelmében van szükség. Csatlakozik hozzá az orosz balti-tengeri flotta egy rombolója és a fekete-tengeri flotta egy fregattja is. A hét elején az Interfax azt jelentette, hogy Oroszország egy felderítőhajót is küld a térségbe, de az állítólag a haditengerészeti egységtől elkülönülten tevékenykedik majd.

Fotó: AFP

„A Moszkva cirkáló a Gibraltári-szoros felé tart. Körülbelül tíz nap alatt ér el a Földközi-tenger keleti részébe, hogy ott átvegye a haditengerészeti erő zászlóshajójának szerepét” – mondta el a forrás. Moszkva Aszad legnagyobb hatalmú szövetségese, s megvédi őt az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) egymást követő határozati terveitől, amelyekkel a BT nyomást gyakorolna a szíriai vezetőre, hogy az véget vessen az erőszaknak.

Moszkva azt hangsúlyozza, hogy a konfliktust politikai párbeszéddel kell megoldani, amelyben Aszadnak is részt kell vennie. Vlagyimir Putyin orosz elnök mindamellett egy szerdán közölt interjúban nem zárta ki egy Szíria elleni katonai művelet elfogadását, amennyiben egyértelmű bizonyíték van arra, hogy a damaszkuszi rezsim a felelős a vegyi fegyverek bevetéséért. Hozzátette azonban, hogy bármilyen támadás törvénytelen lenne az ENSZ jóváhagyása nélkül.

Az orosz védelmi minisztérium már a múlt héten közölte, hogy újabb hadihajókat küldenek a Földközi-tengerre, köztük a Moszkvát, de e mozgásokat rutinműveletnek mondták. Szergej Lavrov külügyminiszter azt hangoztatta, hogy Oroszország nem szándékozik belesodródni semmilyen katonai konfliktusba Szíria ügyében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik