„Magyarországon csak nagy összegeket, milliókat, milliárdokat érdemes lenyúlni, az ugyanis jóval enyhébb büntetéssel úszható meg mint egy filléres lopás” – tartja magát a pesti verdikt, amit a múlt heti Princz ítélet csak újra megerősít.
| ’97 február: a pánikkor megrohanták a bankot (fotó: MTI) |
A végül hanyag kezelés vétségét megállapító bírósági határozat alapján 3,6 millió forintra büntették Princz Gábort, ami nem mellesleg mindössze tízezred része annak a kárnak, amit elvileg és gyakorlatilag is okozott a Postabank-vezér és vezető csapata. Az eljárás ugyanis 34,5 milliárd forint értékű, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó ügyben folyt, amiben ha bűnösnek találták volna a bőkezű mecénás szerepében is tetszelgő Princz Gábort, akkor 2-től 8-évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhették volna.
A vétség viszont csak 3,6 milliós elmarasztalást ért, ami különös színezetet nyer annak fényében, hogy ’97-98 táján a Postabank vezetője havi 8 millió forint körüli díjazásért juttatta a csődszélére a pénzintézetet.
Felszínes, ellentmondásos nyomozás
Bár csak egy hírekből, tudósításokból ismert ügyről nem illik határozott véleményt formálni, három konklúzió mégis bizton levonható a Postabank-ügy kapcsán – fogalmazott a FigyelőNetnek Kolláth György alkotmányjogász.
Először is alapvetően meg kell javítani a nyomozási tevékenységet, hogy a felszínes és ellentmondásos feltárás után ne készülhessen olyan hevenyészett vádirat, amiről aztán csak a bíróságon derül ki, hogy lényegében használhatatlan az igazságszolgáltatás szempontjából. A nyomozásnak fel kell nőni a piacgazdaság megkövetelte színvonalra – húzta alá a jogász.
Másodszor, nem tarthat 10-11 évig egy ügy lezárása, az ítélet meghozatala, hiszen annyi telt el Princzék leváltása óta. Nem csak arról van szó, hogy ilyen időtávlatban már sokkal nehezebb bizonyítani, mivel sok mindenre nem emlékeznek már az érintettek, hanem arról is, hogy az időmúlás az ítélkezésben jelentős enyhítő tényezővé válik a büntetés mértékének kiszabásában.
Végül, de nem utolsó sorban keményen bírálta a bűnügyi újságírást is Kolláth György, mert szerinte a sokszor szenzációhajhász tudósításokban minden és annak ellenkezője is igaz. Ezért aztán a tévesen manipulált közvélemény erős nyomást próbálhat gyakorolni a bíróra, illetve az emberek akkor sem elégedettek egy-egy döntéssel, ha egyébként helyes a bíró ítélete.
Elképesztő állami felelőtlenség
A Postabank-sztori legrészletesebb elemzésével a Bankvilág Magyarországon című könyv szolgál, amelyben a szerző Várhegyi Éva szedte csokorba az addig példátlan bankbuktához vezető okokat. A Pénzügykutató Zrt. főmunkatársa többek között azt írja: „Az első feltétel az volt, hogy olyan tulajdonosi szerkezet alakuljon ki és maradjon fenn, ami mellett a menedzsment szinte korlátlan szabadságot élvezhet, vagyis mindenkor azt teheti, amit jónak lát. …ne legyen egyetlen olyan tulajdonos se, amelyik megvétózhatja döntéseiket, vagy netán elmozdíthatja a helyükről őket, ha nem tetszik a produkciójuk.”
Várhegyi Éva szerint még nagyobb hiba volt, hogy 1998. márciusában, amikor az állam 24 milliárd forintos mankóval segítette ki a Postabankot, a lépésnek nem voltak személyi következményei, ilyet nem érvényesített a Horn-kormány. A bank vezetése a helyén maradhatott, noha addigra teljesen nyilvánvaló lett a felelőtlen gazdálkodás ténye, amely leginkább a kockázatos hitelkihelyezésekben, illetve az ezt ellensúlyozandó tartalékképzés elmaradásában ragadható meg, s ami aztán a fedő kozmetikázások ellenére a bank tőkéjének elvesztéséhez vezettek.
Mi mennyi?
Az ügy kuszaságát egyébként hűen tükrözi, hogy 1998. „márciusban még 24 milliárd forintos tőkehiányt állapított meg a bank könyvvizsgálója, a Deloitte & Touche, igaz, korlátozó záradékkal látta el a bank mérlegét, ami azt jelezte, hogy megítélése szerint a bank vezetése nem látta el őket megfelelő információval. A felügyelet által a nyáron elrendelt vizsgálat során a KPMG már 90 milliárd forintra becsülte a tőkehiányt, majd a Deloitte & Touche auditja 110 milliárdra. …1998 végén a bank új könyvvizsgálója, az Ernst & Young novemberben már 144 milliárd forint céltartalékhiányt és 14 milliárd forint üzemi veszteséget mutatott ki. Hogy miként lett a 90-110 milliárd forintból néhány hónap alatt 140, azt máig homály fedi.” – állapítja meg Várhegyi Éva könyvében.
Az már csak hab a tortán, hogy a tavaszi választásokat követően az Orbán-kormány végül 153 milliárd forintot szánt a Postabank konszolidálására, de például a mostani ítéletet ismertető írásokban, végső összegként említenek 170, 220, sőt 300 milliárdos összeget is. (Ha ez utóbbi összeg az igaz, akkor Princz bírsága nem is tízezred, hanem százezred része az okozott kárnak – a szerk.) A tisztánlátást akadályozza az a döntés is, ami szerint Orbánék 20 évre titkosíttatták a Postabankkal kapcsolatos információkat, döntéseket.
Ma már elképzelhetetlen lenne?
Princz és társai persze nem csak a kormányt, és a könyvvizsgálókat „vezették meg” hanem az ellenőrző hatóságot, az akkori bankfelügyeletet is. Valószínű, hogy ezt a politikusokkal ápolt jó viszony, és a VIP-hitelek nélkül kevésbe tehette volna meg Princz Gábor.
Kérdés, hogy mi a biztosíték arra, hogy hasonló „etetésben” már nem lehet részünk. Ezzel kapcsolatban a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől (PSZÁF) azt a tájékoztatást kaptuk, hogy egyrészt megváltozott a felügyelet módszertana. Az utólagos ellenőrzésről a hangsúly a folyamatos, tartalmi felügyelésre helyeződött át az elmúlt években – írták a FigyelőNetnek. A felügyelet proaktiv módon, csoportszintű kockazat alapú vizsgalatokat végez (emiatt például sokkal nehezebb a csoporton belül kockázatot eldugni). Ezenkívül jóval kifinomultabb a jelentési, adatszolgáltatási és a felügyeleti monitoring rendszer – állítja a PSZÁF.
