A forintban kicsit több mint 1264 milliárdos kárt a bróker 2007-ben és 2008-ban hozta össze, amikor hatáskörét durván túllépve határidős ügyleteket kötött; ezzel nagyjából akkora kárt okozott munkaadójának, mint az idei magyar költségvetési bevételek hatoda.
A brókert és főnökeit azonnal elbocsátották, a Societe General vezérigazgatója is benyújtotta lemondását, de azt az igazgatóság nem fogadta el. A kárt 5,5 milliárd eurós tőkeemeléssel lehet helyrehozni.
A BBC által megkérdezett szakértők elképesztőnek tartják, hogy egy alkalmazott ekkora kárt tudjon okozni egy banknak észrevétlenül; úgy vélik, hogy az ügy jelentősen megtépázza majd a Societe General hírnevét.
