A vágóhidak egy része a tőkehús alapanyagául szolgáló félsertések árát 680-700 forintra tudta növelni a korábbi, kilónkénti 600 forintos árszintről, de a kívánatos az lenne, ha ez az ár elérné a 750 forintot. A sertéskaraj még 1200 forint körül is kapható, már megjelentek az 1500 forintos árak is – olvasható a Népszabadságban.
A lapnak nyilatkozó szakemberek úgy vélték, hogy a húsárak – más termékeknél megfigyelhető, 50-70 százalékos – jelentős elszabadulásától nem kell tartani, mert a magyar és az európai hűtőházak tele vannak hússal. A magyar feldolgozók korábban arra spekuláltak, hogy az olcsó, kilónként 250 forintos sertésből bevásárolnak, s ha többet kell fizetni az állatért, előveszik a készleteket.
