Nem mintha a gránátvörös-kékeknek aggódniuk kellett volna a fordulót megelőzően, de tény, hogy a két madridi rivális, a Real és az Atlético is hozta a soros összecsapását a hétvégén, így 10 és 11 pontra megközelítették a Barcelonát. A forduló egyik zárómérkőzését játszó katalánok ugyanakkor kötelező feladat elé néztek, a Rayo Vallecano látogatott ugyanis a Nou Campba.
A 25. percig kellett várni a hazaiak vezető találatára, ekkor David Villa volt eredményes Lionel Messi átadása után. Az argentin zseni maga is betalált még a szünet előtt, ezúttal a spanyol csatár készítette elő a Bolha gólját – zsinórban 18. bajnokiján lőtt gólt.
A fordulás után Messi ismét megvillant, egy szép szólóval etette meg védőjét, majd az akció végén pimaszul lőtt a hálóba a kapus felett. A Rayo Vallecano is aktív volt a támadóoldalon, a vendégeknek több helyzetük is akadt, ám csak egyszer sikerült túljárni Pinto kapus eszén, a Barcelona így végül 3-1-re diadalmaskodott és tett egy újabb lépést a bajnoki cím megszerzése felé.
Az este másik mérkőzésén a Granada és a levante 1-1-es döntetlent játszott egymással.
Eredmények – Priméra División, 28. forduló |
Barcelona – Rayo Vallecano 3-1 (2-0) Granada – Levante 1-1 (1-0) |