Csaknem felével csökkent a világon az antiszemita támadások száma tavaly az azt megelőző évhez képest, amikor rekordszintű volt – olvasható abban a tanulmányban, amelyet vasárnap tett közzé a Tel-avivi Egyetemnek a világban tapasztalt antiszemitizmust és rasszizmust kutató központja.
Az intézet 614 ilyen támadást jegyzett fel a múlt évben, 46 százalékkal kevesebbet a 2009-es 1129-nél. Ezek az adatok nem tartalmazzák a kisebb súlyú agresszív cselekedeteket, például a sértéseket és fenyegetéseket.
A jelentés szerzői megjegyzik, hogy a számba vett antiszemita cselekmények 40 százaléka egyének, 30 százaléka pedig zsidó vallási helyek és temetők ellen irányult. A leginkább érintett országok élén Nagy-Britannia áll 144 incidenssel, utána Franciaország következik 133, majd Kanada 99 esettel.
Ugyanakkor az interneten terjedő antiszemita szövegek száma állandóan növekszik. A Gázai övezetben 2008-2009 telén végrehajtott izraeli “Öntött ólom” fedőnevű hadművelet “Izrael állam törvényességét tagadó” hullámot indított el, amit a központ az antiszemitizmus megnyilvánulásának tekint.