Nagyvilág

Harmadik napja tüntet az ellenzék Tbilisziben

Harmadik napja tüntetett az ellenzék hétfőn Tbilisziben Miheil Szaakasvili államfő távozását követelve.

Mintegy ezren vonultak a belvárosba. A tüntetők azzal vádolják Szaakasvilit, hogy tekintélyuralmi rendszert akar a volt szovjetköztársaságra kényszeríteni.

A rendőrség vasárnap könnygázzal és gumilövedékekkel oszlatta fel a tüntetést, miután a résztvevők egy csoportja megtámadott egy rendőrautót.

A 2003-as “rózsás forradalommal” hatalomra jutott Nyugat-barát Szaakasvili politikai ereje 2008-ban, az ötnapos orosz-grúz háború után meggyengült, de aztán ismét sikerült megerősödnie: a tavaly májusi önkormányzati választásokat pártja nyerte meg. Második elnöki mandátuma 2013-ban jár le, és újból már nem indulhat.

“Nem sok ideig tart megbuktatni Szaakasvilit” – mondta az államfő egykori szövetségese, az azóta vele szembefordult Nino Burdzsanidze volt parlamenti elnök.

Az ellenzék a grúz függetlenség kikiáltásának 20. évfordulójára időzítette a megmozdulás-sorozatot, amelyen egyre kevesebben vesznek részt. Szombaton még hatezren voltak, vasárnap már csak kétezren.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik