Nagyvilág

Letartóztatták az Obama halálát kívánó ír muzulmánt

Letartóztattak egy írországi muzulmánt, aki feltehetően Barack Obama amerikai elnök ellen tervezett merényletet.

Az MSNBC News ír rendőrségi forrásokra hivatkozva úgy értesült, hogy a 44 éves “Talibán Terry” néven elhíresült Khalid Kellyt Dublinban vették őrizetbe csütörtökön.

A letartóztatásra tíz nappal Barack Obama írországi látogatása előtt került sor illetve négy nappal azt követően, hogy a brit Sunday Mirror napilap interjút közölt Kellyvel. A megtért muzulmán az al-Kaida legfőbb írországi támogatójának számít, aki a brit sajtónak úgy fogalmazott: véleménye szerint az al-Kaida merényletet követ majd el Obama ellen az elnök írországi tartózkodása során, részben azért, mert az ír rendőrség kevéssé felkészült.

Az említett cikk szerint Kelly maga szerette volna meggyilkolni Obamát, ám a rendőrség túl sok információval rendelkezett róla. Személy szerint nagy örömet okoza, ha Obamát megölnék. Hogyan is ne lehetnék boldog, ha az iszlám egyik nagy ellensége távozna el? – mondta Kelly.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik