Nagyvilág

Örömünnep Líbiában, először Kadhafi nélkül

Négy évtized után először ünnepelték Moammer Kadhafi nélkül Líbiában a muszlim böjti hónap, a ramadán végét.

Több ezer líbiai vonult szerdán a Tripoli központjában lévő, frissen átnevezett Mártírok Terére, hogy 42 év után először ünnepeljék Kadhafi nélkül a ramadán végét. A szabadtéri imát szigorú biztonsági intézkedések mellett tartották meg. A teret körülvevő épületek tetején fegyveresek posztoltak, a híveket pedig kutyákkal vizsgálták át.

“Még lehet maroknyi kadhafista itt-ott Tripoliban, de általánosságban biztonságos a főváros” – mondta Ahmed Darrad, a győztes líbiai népfelkelés vezető testületének, az Átmeneti Nemzeti Tanácsnak a “belügyminisztere”.

A szertartást vezető imám örömét fejezte ki a “zsarnok Kadhafi” távozása miatt – az ezredes nevének elhangzásakor mindannyiszor pfújolni kezdtek a hívek -, és a líbiai nép egységére szólított föl. Szónoklatában párhuzamot vont a Tripoliba bevonuló felkelők és az iszlám vallás legfontosabb szent helyét, Mekkát elfoglaló Mohamed próféta között.

A prédikáció végén köszönetet mondott a NATO-nak a líbiai felkeléshez nyújtott segítségért, de elutasította Líbia esetleges külföldi – akár nyugati, akár muzulmán ország csapatai általi – megszállását.

Közben brüsszeli diplomáciai források arról számoltak be, hogy az Európai Unió pénteken fel fogja oldani a Líbiára kivetett gazdasági szankciók egy részét. A rendelet hat kereskedelmi kikötőt, valamint a szankcióval sújtott, mintegy 50 vállalkozás közül 22-t mentesít a korlátozó intézkedések hatálya alól. A tilalmi listáról lekerülő cégek közt állítólag három-négy olajvállalat is található.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik