Nagyvilág

Jogsértő lehet a romák angliai kitelepítése az ENSZ szerint

Fennáll az emberjogsértés veszélye abban az ügyben, amelyben a hatóságok fel akarják számolni Anglia legnagyobb illegális romatelepét - figyelmeztettek ENSZ-szakértők a BBC szombati jelentése szerint.

Izsák Rita, az ENSZ független szakértője (aki egyúttal a nemrég megnyitott, budapesti Tom Lantos Intézet igazgatója) és Raquel Rolnik lakhatási ügyekkel foglalkozó ENSZ-jelentéstevő arra kérték a brit kormányt, hogy biztosítson “megfelelő lakhatási lehetőséget annak a 86 vándorló ír családnak, amely az Essex grófságbeli Dale Farmon él, és amelyre a hónap végén kilakoltatás vár”.

Több mint 400 ember él a Billericay és Basildon települések között található Dale Farmon, amely valamikor hulladéklerakó volt. Vándorcigányok 2001-ben kezdtek el letelepedni a területen, amelyen jelenleg a száz építmény közül 51-nek nincs építési engedélye. A basildoni önkormányzat felszólította az illegális építményben lakó kétszáz embert, hogy augusztus végéig hagyja el a területet.

Amint az önkormányzati minisztérium szóvivője közölte, a helyi hatóságoknak jogukban áll ilyen döntést hozni, és mindenkinek, akinek nincs engedélye arra, hogy a területen éljen, “tiszteletben kell tartania ezt a döntést, és a kitűzött határidőig el kell hagynia a telepet”.

Rolnik szerint elképzelhető, hogy súlyosan sérti az emberi jogokat, ha nem a nemzetközi szabványok teljes körű figyelembe vételével hajtják végre a kilakoltatást. “Arra kérjük a brit hatóságokat, hogy állítsák le a kilakoltatási eljárást, és tárgyaljanak a lakókkal, amíg olyan elfogadható egyezségre nem jutnak, amely összhangban áll a nemzetközi emberjogi kötelezettségekkel” – közölte. Hozzátette: a kilakoltatandók között akár 110 gyermek is lehet. “Fontos, hogy tiszteletben tartsák a lakók jogát a méltányos kompenzációra otthonuk elvesztése miatt, valamint a megfelelő lakhatásra” – tette hozzá.

Az ENSZ szakértői kifejezték sajnálkozásukat amiatt, hogy a Dale Farmon élőkkel egy évvel ezelőtt megszakadtak az alternatív letelepedési helyről folytatott tárgyalások.

Becslések szerint a 9,5 millió fontot is elérheti a telep hatósági felszámolásának költsége.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik