Foci

Kiderült, mikor véd Casillas

carlo ancelotti (carlo ancelotti, )
carlo ancelotti (carlo ancelotti, )

Meglepő döntésre szánta el magát Carlo Ancelotti, a Real Madrid labdarúgócsapatának trénere: a bajnokságban Diego Lópeznek, a Bajnokok Ligájában Iker Casillasnak szavaz bizalmat.

Az olasz tréner dűlőre jutott kapus ügyben, az más kérdés, hogy taktikája mennyire fog beválni. Carlo Ancelotti úgy határozott, hogy a Primera Division-ben Diego López lesz az első számú hálóőr, az elsőszámú európai kupasorozatban pedig Iker Casillas bizonyíthat.

Iker Casillas a Bajnokok Ligájában bizonyíthat
Fotó: AFP

Furcsa a helyzet, annyi szent és továbbra sem tudni, hogy Casillas miért került parkolópályára imádott klubjában. A sort még José Mourinho kezdte el az előző idényben, majd a kapus is megsérült, ezért is érkezett López a királyiakhoz. Ám amikor a válogatott portás felépült nem került vissza a kezdőbe, sőt, a helyzet akkor sem változott, amikor már nem Mourinho, hanem a nyáron kinevezett Carlo Ancelotti lett a vezetőedző.

Ráadásul kissé rizikósnak tűnik a döntés, ritkán vetnek be meccshiánnyal küzdő portásokat olyan együttesek ellen, mint a Juventus vagy a Galatasaray – hiába hívják Casillasnak. Valószínűleg csak Anelotti tudja, mi áll a döntése hátterében, többen úgy vélik, azért lépte meg mindezt, hogy végre ne zaklassák a kapuskérdéssel.

A Real Madridnál egyébként már fordult elő hasonló húzás 2001-ben, mikor Iker Casillas-szal nyertek BL trófeát: az akkori az kényszerű beugró volt, mivel az első számú kapus Cesar Sánchez lesérült, így már csak a pályán kívülről figyelhette az eseményeket, pedig a bajnokság nagy részében ő védett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik