A GfK Hungária Piackutató Intézet főbb megállapításainak egyike az, hogy bár tavaly a háztartások napi fogyasztásicikk-költései növekedtek 6,7 százalékkal, ezzel szemben áll a 11,5 százalékos élelmiszerinfláció. Ez nem mást jelent, mint hogy a forgalomban relatív visszaesés volt érzékelhető.

Kisebbet haraptunk (Fotó: MTI)
A tanulmány adatai szerint a fogyasztói piac az ezredforduló óta fokozatosan az alacsonyabb árfekvésű sajátmárkás termékek felé mozdul. A 2007. évben sem szakadt meg ez a folyamat, hiszen a sajátmárkás termékek értékalapú piaci részaránya tovább emelkedett, az összbeszerzés mintegy negyede (24 százalék) ebből a körből származott.
Tovább erősödtek a hipermarketek és a diszkontok
A modern kereskedelmi csatornák a tavalyi évben tovább erősödtek, és immáron a hazai napi fogyasztásicikk-forgalom több mint kétharmadát adják. A hipermarketek és a diszkontok forgalomalapú piaci részaránya a 2006. évhez képest újra nőtt.
A hipermarketek erősödését főleg a vásárlási intenzitás növekedése okozza, sikeréhez kisebb részben a konkurens csatornáktól megszerzett forgalom járult hozzá. A hipermarketek szinte minden csatornától nyertek, legtöbbet a kisbolt-láncoktól.
A szupermarketek piaci részesedése 2007-ben önmagában nem változott a megelőző évhez képest, továbbra is 15 százalék. A diszkontcsatornában, a hipermarketekhez hasonlóan, a vásárlási intenzitás növekedése okozza a piaci részesedés 2007. évben mért növekedését.
Stagnáló műszaki cikkek
A GfK kimutatása szerint darabszámban 0,3 százalékkal csökkent a tartós fogyasztási cikkek piaca, eladási értékben viszont 2,5 százalékkal nőtt, ami annak tudható be, hogy 2007-ben 2,5 százalékkal emelkedett a műszali cikkek átlagára, ami persze jócskán elmarad a pénzromlás általános ütemétől.
A 2007. évben leginkább a laptopok, digitális fényképezőgépek, monitorok, autónavigációk, LCD és plazmatévék, mosogatógépek, elektromos fogkefék, borotvák, epilátorok, hajformázók, hajnyírók, kávéfőzők jelentették a legkeresettebb árucsoportokat. Ezen árucsoportok együttes forgalma az éves értékbeni forgalom 44,1 százalékát adják.
