Gazdaság

Csak 85 év felett járna az állami nyugdíj

Hosszú távon is fenntartható nyugdíjrendszeren dolgoznak a szakemberek. A javaslatok többsége markánsan eltér a jelenleg érvényes formától – írta a Népszava.

Az idősek nem kapnának életjáradékot, 85 éves koráig mindenkinek saját magának kellene gondoskodnia a nyugdíjáról banki járadék formájában, és csak utána fizetne az állam életjáradékot. Egyebek mellett ezt javasolta Németh György szociológus-közgazdász, aki egy csapattal dolgozott a terven, s a javaslatuk hamarosan akár a kormány elé kerülhet.

A banki járadék egy adott időtartamra szóló ellátás, mely semmiféle kockázati elemet nem rejt, és örökölhető. A 85 évesnél idősebbek állami életjáradékának forrását a 85 éves koruk előtt elhunytak megmaradt nyugdíj-megtakarítására kivetett illeték fedezné, amit egy külön alapba gyűjtenének. Ebből folyósítanának számukra a korábbi, banki járadékkal egyező összeget.

Egy másik elképzelés szerint a nyugdíjkorhatártól járna életjáradék. Központilag állapítanák meg a járadék összegét, e feladatot a kormány által kinevezett biztosításmatematikus látná el – írta a Népszava.

A nyugdíj kerekasztal jelenleg egy 50-100 évig fenntartható nyugdíjrendszeren dolgozik – nyilatkozta a lapnak Máté Levente, a Szegedi Tudományegyetem címzetes docense. Egyelőre hatásvizsgálatokat készítenek a szakemberek, a kormány jövő év végére várja a konkrét javaslatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik