Nagyvilág

Líbia számít Magyarország segítségére

Szorosabb együttműködéséről, és a Líbia újjáépítésében vállalandó magyar szerepről tárgyalt Tripoliban Martonyi János.

Nagyon sok lehetőség van Magyarország számára a fiatal és dinamikus Líbiában – jelentette ki Martonyi János Tripoliban, ahol a két ország közötti kapcsolatokról tárgyalt. A külügyminiszter találkozott Musztafa Abdel Dzsalíllal, az Átmeneti Nemzeti Tanács vezetőjével, Abdul al-Rahim al-Kíb kormányfővel, valamint a gazdasági és a kutatási miniszterrel is.

Tripoliban nagyra értékelik mindazt a humanitárius és politikai támogatást, amelyet Magyarországtól kaptak a Kadhafi-rezsim elleni harc hónapjaiban. “Ez olyan politikai tőke, amelyet a kétoldalú kapcsolatok más területein is kamatoztatni lehet” – mondta a magyar külügyminiszter.

Magyarország szeretne aktívan bekapcsolódni a líbiai újjáépítésbe. A magyar vállalatok elsősorban a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, a vízgazdálkodás, az építőipar és az olajipar egyes területein lehetnek versenyképesek a líbiai piacon.

Líbiai részről elhangzott, hogy számítanak Magyarország tapasztalataira a privatizációban, a biztonsági erők kiképzésében és az egészségügyben is. Tahir Szarkasz gazdasági miniszter azt mondta: számítanak a demokratikus átalakulásban szerzett magyar tapasztalatokra is. Ezek segítségével teremtenék meg a jogi és adminisztratív környezetet a Líbiában eddig nem létező kis- és középvállalatok, valamint a külföldi befektetések számára.

Martonyi János tájékoztatta partnereit arról, hogy jövő év elején magyar üzletemberek érkeznek Líbiába a nemzetgazdasági minisztérium megbízásából, hogy konkrét tárgyalásokat folytassanak arról, miként tud Magyarország részt venni az újjáépítésben.

A külügyminiszter felajánlotta, hogy térítésmentesen magyarországi kórházban ápolnának tíz olyan líbiait, aki a harcokban sebesült meg, valamint Magyarország fogadna további sebesülteket is szerződéses keretek között.

Líbia és Magyarország viszonyát az 1970-80-as években intenzív gazdasági kapcsolatok jellemezték, amit elsősorban a Magyarországon végzett líbiai diákok és a Líbiában dolgozó magyar szakemberek alapoztak meg. A mostani átmeneti kormánynak két olyan tagja is van, aki egyetemistaként Magyarországon tanult, köztük a tervezési miniszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik