Nagyvilág

Párizs: ne keverjük a magyar belpolitikát az elnökséggel

A médiatörvény kapcsán kibontakozott helyzetről és a kezdődő magyar EU-elnökségről nyilatkozott a La Croix című francia lapnak Laurent Wauquiez francia Európa-ügyi miniszter.

A katolikus újság honlapjára csütörtökön feltett interjúban Wauquiez beszél arról is, hogy Párizs miért ellenzi Románia és Bulgária csatlakozását a schengeni övezethez.

A lap kérdésére, nem nyugtalanítja-e őt, hogy Magyarország lett az Európai Unió soros elnöke január 1-jétől – tekintettel az elmúlt időben Budapesten elfogadott törvényekre, különösen pedig a sokak által “szabadságtiprónak” tartott médiatörvényre -, az Európa-ügyi miniszter ismét leszögezi: “Nem szabad összekeverni egy ország belpolitikai helyzetét és az európai elnökséget.”

“Továbbra is meg vagyok győződve arról – mondta -, hogy Magyarország képes egy jó elnökséget vinni. Az ország igen komoly előkészületeket tett, s általános európai érdekeket fog szolgálni.”

Wauquiez volt az, aki a France Inter rádióban csütörtökön – miután Budapest éles kritikával illette a francia kormánynak a médiatörvény módosítására irányuló kérését – már elmondta, Franciaország nem akarja leckéztetni Magyarországot.

AJÁNLOTT LINKEK:

Számítanak a magyarokra (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik