A reklám nem más, mint az a tevékenység, amely valamit kelendőbbé akar tenni. A reklám maga az illúzió, mert a gyarló ember szívesen látja, olvassa, hallja, amit szívesen képzel el magáról, és nagyon nem szereti, ha ennek a rút valóság ellentmond.
Az ember szereti a reklámot, mert az elhiteti vele, hogy más, mint a többiek, akiket maga körül lát. (Ők a reklám hatására ugyanezt hiszik magukról, így mindez illúzió, etetés.)
Az ember szereti a pénzt, mert az egyenes arányban áll illúzióival. Azokból minél többet megvehet, márpedig az ember szereti, ha etetik. Ha önmagával teszi ezt, akkor is.
A pénz hatása az etetésre egyértelmű. A sovány ember gyanúsan rövid idő alatt lesz testes, ha pénzes lesz, majd – a reklám hatására – sok pénzt ad azért, hogy újra sovány legyen. Ez mellékszál, de az kimondható, hogy a pénztelenség megbetegít, míg a pénz gyógyír csaknem mindenre.
Az ember nagyon nem szereti az adót, ami pedig pénz. Azért ugyanis nem kap illúziót, csak etetést. Az adónak csak az örül, aki rögeszmésen hisz valamiben, akkor is, ha nem igaz. Ez ugyanolyan tétel lehet, mint az, hogy a politikus is ember.
A politikus azt akarja látni, olvasni, hallani, amit szívesen képzel magáról, és nagyon nem szereti, ha ennek a rút valóság vagy bárki más ellentmond.
A politikus szereti a reklámot, mert az elhiteti vele, hogy más, mint a többiek, akiket maga körül lát. (Ők a reklám hatására ugyanezt hiszik magukról, így mindez illúzió, etetés.)
Fotó: MTI / Miniszterelnökség / Botár Gergely
A politikus még az embernél is jobban szereti a pénzt, mert az nála is egyenes arányban áll illúzióival. Azokat megveheti, márpedig a politikus is szereti, ha etetik. Az emberek. A pénz hatása tehát az etetésre itt is egyértelmű.
A politikus nagyon nem szereti az adót, amit ő fizet, de pénznek tekinti, ha más, mert azért illúziót adhat. Az adónak csak a kormánypárti örül, az ellenzéki nem, de mindez változik, egy választás után.
Az állam szereti a reklámot, mert az elhiteti vele, hogy más, mint a többiek, akiket maga körül lát. Ez viszont a jelek szerint nem gátolja meg abban, hogy megadóztassa, mert az állam nagyon szereti pénzt.
Az államot ugyanis – az emberhez hasonlóan – etetni kell. Az állam azzal etet, hogy az etetése jó. Ez nem illúzió.
Magyarországon ugyan egyre többen tapasztalják, hogy az államot nem érdekli az etetése, és az evés sem okvetlenül az élet feltétele, ez mégsem etetés. (Korábban híres lehetett az ember, ha azzal reklámozta magát, hogy ő éhezőművész, de 2013-ban ez már nem művészet.)
Magyarországon ugyanakkor egyre többen zabálják a reklámot. Az államnak érthetően valamit tennie kellett a túlterhelés ellen. A zabálás nem jó, de pénz jótékonyan hat nemcsak az emberre, hanem az államra is.
A sovány bürokrácia is hízhat, nemcsak a sovány ember. Ez az etetés része, illúzió. Ugyanúgy, mint az a kérdés, hogy adózik-e a kormány – mint közzétevő –, miután reklámozza a reklámadót, a rezsicsökkentést saját honlapján.
Gesztust jelentene és forradalmasítaná a piacot, ha a kormány támogatná a Jobbik javaslatát, amely könnyítést adna a cégnek, amely társadalmilag hasznos világképet sugároz reklámjaiban. Jöhetne a kanapé, az egyterű autó, amely ösztönzi a gyermekvállalást és a potencianövelő a „Magyarország jobban teljesít” felirattal.
