Nagyvilág

IMF: súlyos és körmönfont támadás érte a szervezetet

Hackerek támadtak a Nemzetközi Valutaalap szervereire.

Hackertámadás érte a közelmúltban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) számítógépes rendszerét – erősítette meg szombaton a pénzintézet szóvivője. Hozzátette: minden rendben működik, vizsgálják a történteket, de részletekkel nem szolgálat.

Ezt megelőzően a Bloomberg szellőztette meg, hogy az IMF számítógépes rendszerét hackerek támadták meg, akik “vélhetően egy külföldi kormányhoz köthetők”. A hírügynökség úgy tudja, hogy az IMF elektronikus levelezését és más dokumentumokat érte kár. A támadás még a szexuális bűncselekménnyel vádolt Dominique Strauss-Kahn volt IMF-vezérigazgató letartóztatása, vagyis május 14-e előtt történt.

A kalóztámadás komolyságára utal, hogy “testvérintézet”, a Világbank elővigyázatosságból megszakította internetes kapcsolatát az IMF-el. Tom Kellerman számítógépes szakértő – aki jól ismeri mindkét pénzintézet computeres hálózatát – azt mondta, hogy a kibertámadás elkövetői olyan programot akartak elhelyezni az IMF rendszerében, amely egyfajta “belső digitális jelenlétet” biztosított volna számukra. Ezzel betekintést nyerhettek volna nem nyilvános gazdasági adatokba. Megfogalmazása szerint “célzott támadás” történt, s ehhez kifejlesztettek egy kódot, amelyet ráeresztettek az IMF rendszerére.

A The New York Times című amerikai napilap úgy tudja, hogy az IMF-et az elmúlt hónapokban súlyos és körmönfont támadások érték, s erről szerdán szerzett tudomást a pénzintézet igazgatóbizottsága. A történtekről nem adtak ki hivatalos tájékoztatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik