Nagyvilág

Alec Baldwin New York polgármestere lenne

Alec Baldwin komolyan fontolgatja, hogy 2013-ban versenybe szálljon a posztért.

Alec Baldwin azt követően vette fontolóra, hogy 2013-ban versenybe szálljon a New York-i polgármesterségért, miután a posztra korábban esélyesnek tartott Anthony Weiner demokrata párti lépviselő kínos internetszex-botrányba keveredett – jelentette szerdán az első célzottan iPadre optimalizált amerikai internetes “napilap”, a The Daily.

Az 53 éves Baldwin, aki köztudomásúlag liberális nézeteket vall, otthagyná a 2006 óta futó 30 Rock című tévésorozatot és megpróbálná megszerezni Michael Bloomberg két év múlva megüresedő polgármester székét. Erről a sztár egyik barátja tájékoztatta a hírportált, mondván, hogy a “Weinergate” átmozgatta a mezőnyt, s Alec Baldwin úgy érzi, lenne esélye nyerni New Yorkban. A demokrata pártnak pedig egy jól ismert jelöltre lenne szüksége.

Balwin bejelentette, hogy a 2012-es lesz az utolsó évadja a 30 Rockban. Eddig az övé a legismertebb név, amely szóba került Bloomberg utódlásával kapcsolatban.

A demokrata párthoz húzó filmsztár már a 90-es évek óta pedzegeti, hogy választott tisztségre vágyik és a politika lesz számára a “második felvonás”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik