Nagyvilág

Több mint egymillió írástudatlan Szerbiában

Nyelvészek elmondása szerint még az egyetemisták írástudásával kapcsolatos adatok is lehangolóak.

Egy és kétmillió között van azoknak a száma Szerbiában, akik teljesen írástudatlanok vagy funkcionális analfabéták. A belgrádi nemzetközi könyvvásáron a Szerb nyelv, helyesírás és írástudás címen megrendezett találkozó résztvevői hangsúlyozták, hogy az írástudatlanok száma rossz fényt vet az oktatás és nevelés helyzetére Szerbiában.

A fórumon felszólaló írok, nyelvészek, egyetemi tanárok és újságírók hangsúlyozták, hogy lehangolóak a szerb egyetemista fiatalok írástudásával kapcsolatos adatok is. Ami az írástudatlanság leküzdését illeti, e téren csak akkor van esély az előrelépésre, ha a társadalom is kellő mértékben felismeri az analfabetizmus leküzdésének jelentőségét – hangzott el a találkozón.

Biztatónak mondták a fórum résztvevői, hogy az idén ősszel 80 kijelölt iskolában több mint 2.800 felnőtt írástudatlan számára sikerült tanfolyamokat szervezni, amelynek résztvevői a betűvetés alapjait tanulják. A projekthez az Európai Unió négymillió euró térítésmentes hitelt nyújtott.

A szerb fővárosban a múlt vasárnap nyílt meg az 56. Nemzetközi Könyvkiállítás és Vásár. A belgrádi média szerint évek óta nem tapasztalt érdeklődés nyilvánul meg a könyvkiállítás iránt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik