Nagyvilág

Papandreu lemondását követelik

Ismét lemondásra szólította fel a görög kormányfőt az ellenzék fő ereje, az Új Demokrácia.

Antonisz Szamarasz pártelnök – miután zárt ajtók mögött tárgyalt az államfővel – azt mondta, készek részt venni a politikai válság megoldásában, ha Papandreu (a képen) még a koalíciós tárgyalások előtt lemond. “Tudatában vagyok a görög nép aggodalmának, mindenkinek vállalnia kell a felelősségből rá eső részt, a stabilitás és a bizalom üzenetét kell sugároznunk a külvilág felé, belföldre pedig a stabilitás és a normalizálás üzenetét” – tette hozzá. Szamarasz arról nem beszélt, ő vállalna-e tisztséget az új válságkormányban.

Közben Papandreu kormánya vasárnap délben rendkívüli tanácskozásra ült össze. A kormányszóvivő optimistán nyilatkozott, de azt nem árulta el, történt-e bármiféle előrelépés egy új kormány megalakítása ügyében. A sajtó szerint az előjelek baljósak. Az újságok hasábjait megtöltötték a spekulációk a különböző forgatókönyvekről, amelyek a kulisszák mögötti tárgyalások eredményeként formálódnak. “Kicsinyes alkudozások a Titanic fedélzetén” – fogalmazott az angol nyelven megjelenő Kathimerini című lap.

Jeórjiosz Papandreu szombat délelőtt kezdte meg a tárgyalásokat az államfővel a nemzeti egységkormány létrehozásáról. Az új kabinetet nem Papandreu irányítaná, s a feladata az lenne, hogy kivezesse az országot a mély gazdasági és politikai válságból. A görög miniszterelnök azért akar egységkormányt létrehozni, hogy elkerülje az általa katasztrofálisnak tartott előre hozott választásokat. “Minden tőlem telhetőt megteszek egy széles együttműködésen alapuló kormány létrehozásáért” – jelentette ki az elnöki palotában Papandreu, hozzátéve, hogy “nem vagyok a székemhez ragasztva, és minden erőfeszítésemmel azon leszek, hogy országunk elkerülje a választások kalandját”.

A baloldali kormány párt – a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) – egyik parlamenti képviselője vasárnap azt mondta, hogy a miniszterelnök azonnal lemond, mihelyst megköti a megállapodást az új átmeneti koalíciós kormányról. A fő cél, a megbízatás időtartama és a vezető személyének kiválasztása, ha ez megvan, Papandreu lemond – jelentette ki Télemakhosz Hitirisz, aki szerint egy napon belül, legkorábban vasárnap éjszakára, dűlőre jutnak az ellenzékkel.

Karolosz Papuliasz köztársasági elnök mindenesetre felszólította a politikusokat, hogy vessenek véget a bizonytalanságnak, működjenek együtt és állapodjanak meg egy közös kormány felállításában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik