Nagyvilág

Lövöldözés a morvaországi repülőgépgyárában – halottak, sebesültek

Hárman meghaltak és néhányan megsebesültek abban a lövöldözésben, amely csütörtök délben zajlott le a dél-morvaországi Kunovice repülőgépgyárában.

A cseh rendőrség jelentése szerint a helyi Aircraft Industries repülőgépgyárban röviddel 12 óra előtt egy férfi nyitott tüzet az emberekre, majd elbarikádozta magát az igazgatóság épületében. Állítólag egy vagy több túsz is volt a hatalmában.

A lövöldözésre az igazgatóság épületében került sor, ahol éppen ülést tartott az igazgatótanács. Ülés közben rontott be a terembe Karel Musela, a lövöldöző, aki Pavel Muselának, a korábban befolyásos fegyverkereskedőnek a testvére.

Sajtójelentések szerint Pavel Musela tagja volt a repülőgépgyár igazgatótanácsának, a részvények 50 százalékát birtokolta, de 2008-ban egy vadászat alkalmával megsebesült, részben megbénult, s súlyos memóriazavarai támadtak. Karel Musela szerint 2008-ban nem baleset, hanem bűncselekmény történt, amiért az igazgatótanács két tagja, Pavel Vach és Petr Vesely viseli a felelősséget. Vach és Vesely 2008-ban a gyár részvényeinek 25-25 százalékát birtokolta, de állítólag az egész céget meg akarták kaparintani.

Karel Musela és az igazgatótanács tagjai között éles szópárbaj alakult ki, majd Musela lövöldözni kezdett, megsebesített néhány embert – köztük Ilona Plskovát, az Aircraft Industries igazgatóját is -, majd Vachot és Veselyt túszul ejtve elbarikádozta magát.

Amikor a kommandósok és Musela között tűzpárbaj alakult ki, a tettes előbb agyonlőtte Vachot és Veselyt, majd maga ellen fordította fegyverét – állítja a cseh elektronikus média.

A kommandósok akciója csaknem három órán át tartott, délután fél háromkor fejeződött be. A rendőrség átvizsgálta az épületet, a mentők elszállították a sebesülteket.

Az Aircraft Industries részvényeinek 51 százaléka jelenleg az orosz UGMK bányatársaság tulajdonában van, 49 százalék pedig a cseh PAMCO INT. kereskedelmi társaságnál. Kunovicében gyártják az L-410-es repülőgépeket, a gyárban mintegy 800 ember dolgozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik