A kislányt mesterséges megtermékenyítés révén hozta világra a 41 éves anya – írta a Jediót Ahronót című lap. A nő 1993-ban egy mesterséges megtermékenyítési kezelés keretében több embriót lefagyasztatott.
“Akkoriban nem sikerült teherbe esnem és nagyon kétségbe voltam esve” – meséli a ma már többszörös anya. Miután ugyanis feladta a kezelést, természetes úton két lánya született, akik ma 14, illetve 16 évesek.
Az újabb gyermek iránti vágy azonban nem múlt el, és a megmaradt utolsó kémcső tartalmával még egy próbát tettek. Ennek eredményeképpen született meg Afulában a hétvégén a harmadik gyermek.
“Tulajdonképpen ő a legidősebb gyermekem. Egy 18 éves babát tartok a karjaimban” – mondta a lapnak a nő.