IMF
Nagyvilág

Az embereknek már szóltak, az IMF-nek még nem

Az IMF közleményében úgy fogalmaz, még nem kaptak hivatalos megkeresést azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormány újra szóba állna velük.

Az IMF csütörtök este cáfolta, hogy új hitelmegállapodásról tárgyalna Magyarországgal – írja a Reuters. A szervezet által kiadott közlemény szerint az országban tartózkodó delegáció egy szokásos éves felülvizsgálati tárgyalássorozaton vesz részt.

“A kiküldetés voltaképpen nem is kiküldetés, csak a szabályos periodikus felülvizsgálati eljárás része, amit az IMF minden tagországnál elvégez” – áll a közleményben. Hozzáteszik, nem kaptak olyan megkeresést a hatóságoktól, melyben szó lenne a nemzetközi alap hitelprogramjának tárgyalásáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik