Nagyvilág

Orosz állampolgárságot szeretnének a koszovói szerbek

Becslések szerint körülbelül 20 ezer koszovói szerb levélben kérte az orosz állampolgárságot az orosz Állami Dumától. Azzal indokolták a kérést, hogy szeretnék, "ha Oroszország szavatolná biztonságukat".

“A koszovói szerb egyesületek írásbeli kérését már eljuttattuk az Orosz Föderáció külügyminisztériumához, amely a kérést továbbítani fogja az Állami Dumához” – jelentette ki Oleg Buldakov, Oroszország belgrádi nagykövetségének tanácsosa a Danas című belgrádi újságnak, amely internetes kiadásában számolt be a nyilatkozatról.

Ljubisa Vucic, a koszovói szerbek újonnan alakult ernyőszervezetének a vezetője ugyanakkor elmondta: nem tud arról, hogy egyes koszovói szerb egyesületek állampolgársági kérelemmel fordultak volna az orosz Állami Dumához, “de emberileg megérti a kérésüket, aminek hátterében az áll, hogy a koszovói szerbek csalódottak és fel vannak háborodva Belgrád irántuk tanúsított politikája miatt”.

“Oroszország baráti ország, amelynek alkotmánya kimondja, hogy az orosz államnak kötelessége védelmezni állampolgárait, bárhol is éljenek a világon. Mindamellett, a koszovói szerbek rendkívül súlyos problémáit nem az orosz állampolgárság kérésével kell orvosolni, hanem a problémákkal kapcsolatos megkeresést a szerb kormányhoz kell címezni” – mondta Ljubisa Vucic, hozzáfűzve, hogy az orosz Állami Dumához címzett levél az elégedetlenség megnyilvánulása, “egyúttal pedig figyelmeztetés is számunkra, mert azt bizonyítja, hogy a Koszovóban élő szerb állampolgárok immár jobban bíznak egy másik országban”.

Koszovóban körülbelül 130 000-150 000 szerb él, zömmel a volt szerb tartomány északi részén. Miután Koszovó 2008 februárjában kikiáltotta függetlenségét, az ott élő szerbek semmi áron nem hajlandóak elismerni az új ország határait. Észak-Koszovóban a nyár dereka óta úttorlaszokkal fejezik ki tiltakozásukat, mert a pristinai kormány albán vámosokat és rendőröket vezényelt két észak-koszovói átkelőhöz. Úgy vélik, hogy az albánok jelenléte az átkelőknél a határok nemzetközi elismerését jelenti.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik