Poszt ITT

20040817_85244

America’s Cup

Párbaj

Zajlanak az események az America’s Cup érintettjeinek háza táján, annak ellenére, hogy a páros versenyre legközelebb 2007-ben kerül csak sor. A közelmúltban megszületett a döntés a helyszínnel kapcsolatban. A több mint 150 esztendős tengerentúli múltra visszatekintő rendezvény ezúttal Európába kerül, a versengő városok közül a spanyolországi Valencia lett a kiválasztott. Az óvilági „kiruccanáshoz” azonban az kellett, hogy 2003-ban egy tengertől igen csak távol eső alpesi ország, Svájc versenyzői hódítsák el az akkor igencsak magabiztos új-zélandiaktól a trófeát.

A HŰTLEN. „Bravo Alinghi” és „Merci Alinghi” feliratos trikókba öltözve, svájci zászlókat lobogtatva fogadták tavaly tavasszal a America’s Cup győzteseit, mindenekelőtt a csapatvezetőt, Ernesto Bertarelli genfi polgárt, s persze az új-zélandi skippert, Roussell Couttsot, akit oly sokan vádoltak hűtlenséggel hazájában. A svájciaktól idegen heves érzelem-megnyilvánulásokat nem kisebb fegyvertény indokolta, mint az, hogy a hajósnemzetnek nem igazán mondható ország csapata 152 esztendős tengerentúli hegemóniát megtörve, elhozta Európába, a hegyek országába minden vitorlázó sportoló álmát, az Amerika Kupát. Valójában a svájciak által elkönyvelt siker nagyon is nemzetközi volt, tizenhét nemzet több mint száz szakértőjének és mintegy négyszáz segítőjüknek a munkája állt mögötte. A győzelemben még a 2003. március 3-i aucklandi utolsó futam előtt néhány nappal is csak kevesen hittek.

A lehetetlen azonban megtörtént és a győzelem jogán rendező csapaté lett az új helyszín kiválasztásának joga. Mint azt az Alinghi képviselője kifejtette, elsősorban a kedvező szélviszonyok miatt döntöttek a spanyol város mellett, hiszen míg Aucklandban 15 napot elfecséreltek a túl erős szelek, illetve ellenkezőleg, a szélhiány miatt, itt megbízhatóbb szelek várják a versenyzőket. A valenciai kikötőben egyébként már a helyükön vannak azok a létesítmények, amelyek a 2004 őszén tartandó előversenyen már használhatók lesznek, és a szervezők ígérik, hogy 2006 tavaszára minden készen áll majd. Amúgy a selejtezők szerepét betöltő Louis Vuitton Kupa párharcai 2007 áprilisától zajlanak. A kihívó a Golden Gate Yacht Clubot képviselő Oracle BMW Racing, de az America’s Cup elhódításáért vívott csatában való részvételhez számukra még a Louis Vuitton Kupán keresztül visz az út, ahol meg kell mérkőzniük az újabb kihívókkal. Az első, a védő Alinghi és a selejtezőből győztesen kikerülő csapat erőösszemérését hozó America’s Cup futam időpontja 2007. június 23. Nem lesz könnyű dolga a svájci csapatnak, amelyben ráadásul a hírek szerint válsághelyzet van. Mint azt július végén bejelentették, megválnak az eddigi legütőképesebb csapattagtól, a „hűtlen” új-zélandi Russell Couttstól. A döntés oka, hogy Coutts több versenytől visszalépett, és nem tartja magát a szerződés feltételeihez. A nagy kérdés ezután, hogy merre lép Coutts és mit tesz a csapat magját képező hét ember, akik már Új-Zélandról is eljöttek Coutts után.

EGY A KETTŐÉRT. Az új-zélandiak pedig bekapcsolták a hajtóműveket. Az előző versenyen elszenvedett vereséget sokan a pénzhiányra fogták, és most mindent megtesznek e hátrány leküzdésére. Támogatja őket ebben az új-zélandi kormány is: mint azt a csapat ügyvezető igazgatója, Ross Blackman bejelentette, 5 millió dollár kezdőtőkét kapnak az államtól, amely ráadásul egy további megállapodás értelmében 30 millió dollárig bezárólag, egy a kettőért alapon kiegészíti a szponzorok felajánlásait. Azaz minden kétmillió dollárhoz további egymilliót tesz hozzá. Ami az előző Amerika Kupa mérlegét illeti, pontos számok nem láttak napvilágot. A találgatások szerint a Team New Zealand 55 millió svájci franknak megfelelő összegből gazdálkodott, míg az Alinghi kerete 75 millió frank volt. A rendezésből 2000-ben a „kiwik” 640 millió új-zélandi dollárt zsebeltek be, a tavalyi bevételeket 1 milliárd feletti összegre taksálják. A szakértők szerint Valenciában a bevétel a háromszorosa lesz az Aucklandban 2003-ban elkönyvelt összegnek, elérve a másfél milliárd eurót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik