Nagyvilág

Kína nem segít Európán

Peking szerint Európa rendelkezik azzal a bölcsességgel és képességgel, hogy megoldást találjon az adósságproblémára.

Európának magának kell rendeznie az adósságválságot – jelentette ki Cannes-ban szerdán Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai államfő Nicolas Sarkozy frania elnöknek a Hisznhua hírügynökség tudósítása szerint. Hu a G20-s országcsoport csúcsértekezletén vesz részt a dél-franciaországi városban.

A csúcs előtt Európa vezető politikusai, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója Jeórjiosz Papandreu görög kormányfő bevonásával vitatja meg azzal a válsághelyzettel kapcsolatos kérdéseket, amely azt követően állt elő, hogy Athén bejelentette: népszavazást tart a az európai pénzügyi csomagról. A referendum tétje, hogy Görögország az eurózónában kíván-e maradni.

Hu Csin-tao a G20-ak szerda esti munkavacsoráján Sarkozynek kifejtette: Kína szerint Európa rendelkezik azzal a bölcsességgel és képességgel, hogy megoldást találjon erre az adósságproblémára.

Kína reméli, hogy a múlt heti brüsszeli maratoni tanácskozáson elfogadott válságellenes megállapodás alapján Európa le tudja gyűrni a nehézségeket – idézte a Huszinhua a világ második legnagyobb gazdasági hatalmának a vezetőjét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik