Tudomány

Rekorder űrszonda

A Mars Odyssey kilenc évvel ezelőtt indult missziójának 3340. napján kapta meg az eddigi leghosszabb ideig működő marsi műszernek járó címet.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) korábbi rekordere a Mars Global Surveyor volt, amely Mars körüli pályán keringve 1997 és 2006 között továbbított értékes információkat.

A Mars Odyssey közép-európai idő szerint december 16-án hajnalban döntötte meg az eddigi rekordot, és azóta is folyamatosan küldi azokat a képeket, amelyekkel egyebek mellett a valaha készült legrészletesebb térképet is elkészíthették a Marsról, és a felszín évszakok szerinti rendszeres változásairól.

Az űreszközzel 2002-ben elsőként sikerült kimutatni, hogy a bolygó felszíne alatt a magasabban fekvő területeken hidrogén található, és ennek bizonyítására indult a Phoenix Mars Lander nevű szonda, amely 2008-ban talált jeget a Marson.

Az Odyssey eddigi missziója során átjátszóállomásként is működött, például a Spirit és az Opportunity terepjárók adatait továbbította a Földre.

A tervek szerint az Odyssey fogja segíteni a NASA 2012-ben landoló Curiosity (Kíváncsiság) nevű járművének érkezését és felszíni munkáját.

A járművet a szokásos műszerek mellett videokamerákkal és a különleges Marsra-szállási képrögzítővel szerelik fel. Ez a kamera a hővédőpajzs leválásával kezdené meg munkáját és másodpercenként négy, 1600×1200 pixeles színes képkockával örökítené meg a várhatóan nem éppen sima leszállást.

Az üzemanyag nélkül mérve mindössze 331 kilogramm súlyú Odyssey küldetésének végét eredetileg 2004-re tervezték, azonban a szonda olyan jó állapotban maradt, hogy a térképészeti munkák mellett más feladatokat is rábízhattak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik