Nagyvilág

Feszült tűzszünet Kairóban

Napok óta először törékeny nyugalom honolt a kairói Tahrír téren, ahol ezrek követelik a katonai tanács hatalomátadását.

Éjfél óta nem voltak összecsapások – mondta el egy tüntető a Reutersnek a tér egyik bejáratánál felállított, fémkerítésekből, egy telefonfülkéből és lámpavasakból készített barikádnál. A tüntetések fő helyszínének számító kairói téren öt nap után először feszült nyugalom honolt, miután a hadsereg tűszünetről állapodott meg a katonai tanács mielőbbi hatalomátadását követelő demonstrálókkal.

Szombat óta 35-en haltak meg a rendőrség és a tüntetők összecsapásaiban, és több mint 2250-en sebesültek meg. A belügyminisztériumi egységek még szerda délután is könnygázgránátokkal lőtték a téren összegyűlt embereket. Csütörtök reggelre katonák sorfala választotta el a két felet, hogy megakadályozzák az összetűzéseket.

Közben az Egyiptomot Hoszni Mubarak elnök februári elűzése óta irányító katonai tanács közleményben kért bocsánatot a halálesetek miatt, kártérítést ígérve az áldozatok családjainak, és gyors nyomozást a felelősök megtalálására. Azt azonban még nem közölték, hogy megtartják-e a hétfőn kezdődő parlamenti választásokat.

Az Al Jazeera információi szerint a belügyminiszter a választások elhalasztását javasolta a tanácsnak, míg az Ahram Online azt közölte, hogy a nagy egyiptomi pártok kéthetes halasztást terveznek kérni. A Reuters értesülései szerint egyelőre nem született döntés a halasztásról, és szombat lesz az utolsó nap, amikor azt meg lehet tenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik