Nagyvilág

A volgai hajóbaleset áldozatait gyászolja Oroszország

Nemzeti gyásznapot tartanak Oroszországban, a volgai hajóbaleset áldozatainak tiszteletére.

Dmitrij Medvegyev orosz elnök keddre nemzeti gyásznapot hirdetett a Bulgaria nevű hajó elsüllyedése miatt. Az ország minden ortodox templomában gyászistentiszteleteket tartanak, az állami tévéadók műsorából pedig kivették a reklámokat és a szórakoztató műsorokat. Az államfő is átalakította programját: lemondta keddre tervezett kalinyingrádi útját.

Közben a katasztrófa helyszínén a holttestek kiemelése egész éjszaka folyt: négyszáznál több ember – köztük 106 búvár – és 77 gép dolgozik megállás nélkül. A RIA Novosztyi orosz hírügynökség legfrissebb információi szerint 63 holttestet emeltek ki eddig az elsüllyed hajóból, ahol még több mint hatvan test lehet. A túlélők száma egyelőre 79. A hajó fedélzetén a legújabb adatok szerint 205 ember volt –közölte a hírügynökség.

A fedélzeten gyakorlatilag senki nem volt, mert zuhogott az eső, és a hajó olyan gyorsan süllyedt el, hogy az emberek közül csak néhányan tudtak a zárt helyiségekből a fedélzetre menekülni. Egyes megmenekült utasok szerint az éttermek és bárok ablakai le voltak hegesztve, de ezt az információt még ezután fogják ellenőrizni.

Az 1955-ben épített hajó vasárnap süllyedt el a Volga tatárföldi szakaszán, a Kujbisevi víztározón. A jármű szemtanúk elmondása szerint percek alatt elsüllyedt, miután az oldalára dőlt. A túlterhelt hajót a feltételezések szerint egy nagyobb hullám dönthette meg, és elképzelhető, hogy nyitva maradt ablakokon keresztül víz öntötte el a járművet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik