Nagyvilág

Volgai hajóbaleset: már több mint 50 halott

Eddig 53 holttestet hoztak felszínre a Volgán vasárnap szerencsétlenül Bulgária nevű hajóból. A halottak száma nem végleges adatok szerint 54, egy holttest a víz felszínén úszott.

Nagyobb létszámban áldozatokra a hajófenékben lévő bárban és étteremben bukkantak. A rendkívüli helyzetek minisztériumának közlése szerint minden bizonnyal rendezvényeket tartottak a két helyiségben. A Bulgárián több mint 50 gyerek utazott, legtöbbjüket a játékszobában érte a katasztrófa.

Dmitrij Medvegyev államfő keddre nemzeti gyásznapot hirdetett a hajó katasztrófája miatt.

Az ügyészség közlése szerint az ellenőrzések kiderítették: a több mint 56 éve szolgáló Bulgária hajó legutóbb 30 éve esett át nagyjavításon, baloldali motorja az induláskor hibás volt, a járművön legalább 50 fővel többen tartózkodtak a megengedettnél.

Marija Gridnyeva, az ügyészség szóvivője hozzátette: az ügyészség ellenőrzi a hajót bérlő céget is, valamint az üzemeltetési engedélyek kiadására illetékes hatóságot.

A mentés egész éjszaka tartott, először kívülről végigkopogtatták a hajótestet, de válasz nem érkezett.

A környező kórházakban 15 embert ápolnak, további 23 fő szorult orvosi segítségre, de már hazamehetett. A még kórházban lévők zúzódásokat és csonttöréseket szenvedtek. A regisztrált utasok száma 148 volt, az utasokat 33 fős – más adatok szerint 37 fős – legénység szolgálta ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik