Belföld

Iskoláktól nyúlja le a KLIK a bútorokat, számítógépeket

Viszik a bútort, szőnyeget, számítógépeket, monitorokat az iskolákból a Klebelsberg Iskolafenntartó Központba (KIK) Nyíregyházán. Egyesek szerint rekvirálnak, mások szerint csak kölcsönveszik a holmit.

Több nyíregyházi szakközépiskolában is járt a napokban a fenntartó, hogy bútorokat, számítógépeket válogasson belvárosi irodái berendezéséhez. Csak az újabb, szebb darabokat teszik szállító járműre. Van, aki úgy érzi, ez gyakorlatilag rekvirálás, a fenntartó válasza azonban az: csak kölcsönbe kérik a holmit.

Nevük elhallgatását kérő pedagógusok az FN24-nek elmondták: az egyik intézményben például kompletten kipakolták azt az irodát, amelyben a pénztár működött. Ráadásul pont azt, amelyet nemrég vadonatúj bútorokkal rendeztek be. Vitték a szőnyeget, asztalokat, székeket, szekrényeket, tároló szekrényeket, a pultot – csak a függönyt hagyták az irodában, mert az nem tetszett. Lepakoltak mindent az aulába, így láthatta, aki arra járt, hogy mi történik.

Egy másik intézménytől számítógépeket, hozzá monitorokat kértek. Az iskola ajánlatában régebbi típusú monitorok szerepeltek, mire a válasz az volt: másnapra szerezzenek helyettük lapmonitorokat.

Székeket, foteleket, elosztókat, nyomtatókat, sőt, még poharakat is az iskolákból visznek a KIK berendezéséhez. Egy pedagógus szerint nemcsak a semmiből, hanem minden nélkül jött létre az intézmény. A KIK-nek infrastruktúrája nincs (még telefonszáma sincs), mindent az iskoláktól kérnek kölcsön. A hálózatot pedagógusok építik ki a fenntartónál.

Az átadás-átvételről jegyzőkönyvek ugyan készültek, de arra senki nem tudott válaszolni, szerepel-e ezeken határidő, illetve hogy egyáltalán visszakapják-e az eszközöket az iskolák.

Azt is megtudtuk: a KIK-nél még takarítónők sincsenek állományban, őket is az intézményektől kérik kölcsön, ami azért érdekes, mert ilyen alkalmakkor nincs, aki az iskolákban takarítson. Olyat is hallottunk, hogy a burkolást, festést is „házon belül” oldották meg, a szakközépiskoláktól kölcsönkért diákokkal.

Szerettük volna megtudni, mennyire lehet készpénznek venni azt, hogy a szakmai irányítás mellett a KIK egyik feladata a taneszközellátás, ha a dolog épp fordítva működik, mert egyelőre az iskolák látják el eszközökkel a fenntartót. Kíváncsiak voltunk arra, igaz-e, hogy diákok is dolgoztak a KIK irodáiban, miért nem vettek fel takarítókat, illetve hogy várhatóan meddig nem lesz semmijük, milyen határidővel szállítják vissza az iskolákból elvitt holmit, továbbá hogy addig is hogyan pótolják a hiányzó eszközöket – főként számítógépeket –, bútorokat az érintett iskolákban.

Ingyenes vagyonkezelés

A KLIK nyíregyházi vezetője, Kőhegyi Edit tankerületi igazgató kérdésünkre azt írta, hogy a “fenntartóváltás következtében az önkormányzat által működtetett intézmények ingó és ingatlan vagyonára (tehát a taneszközökre és egyéb eszközökre is) ingyenes vagyonhasználati szerződést kötött a KLIK minden érintett önkormányzattal, a jogszabályoknak megfelelően (ez az általános és középiskolák tekintetében a gimnáziumokat jelenti Nyíregyházán)”. Kifejti, hogy a szakközép és szakiskolák esetében pedig a KLIK a működtető is (itt a vagyont is a KLIK kezeli), amelynek része az ingyenes vagyonkezelés. “Ennek megfelelően az intézményektől olyan használaton kívüli, raktáron lévő informatikai eszközöket és irodai berendezéseket kapott a Nyíregyházi Tankerület ideiglenes használatba, amelyekre az oktató munkához nem volt az iskolákban szükségük.”

Lapunk úgy tudja azonban, hogy nem, vagy nem csak használaton kívüli eszközöket, bútorokat vitt el a KLIK a nyíregyházi iskolákból, hiszen működő irodákból, termekből szállították el a bútorokat, használatban lévő lapmonitorokat. A tankerületi igazgató megemlíti továbbá: “A tankerületek eszközigényeit a KLIK Központ közbeszerzési eljárással biztosítja, így annak lefolytatásáig lehet szükség az intézmények eszközeire.”

A tankerületvezető azonban cáfol: “Az információ nem helytálló. A Bánki Donát Szakközépiskolából is olyan eszközök, irodabútorok kerültek a tankerületbe, amelyek használaton kívül voltak.( Pl. betöltetlen álláshelyen lévő bútorzat, eszközök). De – tette hozzá – “hangsúlyozni szeretném, hogy az iskolák beolvadtak a KLIK-be, tehát mi egy szervezet vagyunk.”

Kérdésünkre, igaz-e, hogy diákok is dolgoztak az intézményfenntartó központ felújításán, úgy reagált: “A központ tisztasági festését a szakiskolák szobafestő tanulói úgy végezték el, mint egy külső gyakorlati helyszínen, a jogszabályoknak megfelelően a gyakorlati oktatójuk irányításával, mint ahogyan ezt más egyéb gyakorló helyeken is megtették. A takarítást a szakképző intézmény takarító munkakörben lévő, a KLIK alkalmazásában álló munkavállalói, változó munkahely végzéssel, napi 2 órában látják el” – tette hozzá végezetül a nyíregyházi tankerületi igazgató válaszában.

Sikertörténet

A közoktatási intézmények állami átvétele az oktatási államtitkárság szerint sikertörténet, de mind az iskolaigazgatók, mind egyes tankerületek munkatársai azonban számos bizonytalanságról számolnak be a napi működésben. Számos tankerületi irodában mind a mai napig nincs felszerelés, bútor, nincs telefon, email-cím, sőt magát az irodát sem állították fel mindenütt. A nyíregyházi példához hasonlóról (hogy az iskolák terhére szereznék meg a felszereléseket) azonban még nem érkezett hír.

Az iskolák problémáinak jó része a „duális irányításból” adódik, azaz abból, hogy nem mindig tisztázott, hogy egy-egy probléma a működtetésért felelős önkormányzat vagy a fenntartásért felelős KIK kompetenciája. (Ezt az egyik budapesti iskola igazgatója, Rósa Viktor magyarázta el a legszemléletesebben lapunknak.)

Mint beszámoltunk róla, a problémát érzékelve a KIK ezért egy sorvezetőt küldött az intézmények vezetőinek, amelyből néhány „x” alapján kell kibogarásznia az iskolaigazgatóknak, hogy egy adott típusproblémával hova kell fordulniuk

Közben már közel 4 ezer aláírásnál tart a Szilágyi Erzsébet Gimnázium tantestülete által megfogalmazott petíció, amelyet az átgondolatlan, az iskolák napi működésébe bizonytalanságot hozó, a pedagógiai színvonalat csökkentő államosítás ellen tiltakozva írtak. Ehhez több iskola komplett tantestülete, továbbá szakszervezetek, szakmai szervezetek is csatlakoztak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik