Nagyvilág

Habsburg Ottó teste Bécsben, szíve Pannonhalmán lesz

Habsburg Ottó földi maradványait a bécsi Kapucinusok Templomában, míg szívurnáját Pannonhalmán helyezik örök nyugalomra.

Habsburg Ottó saját maga kérte, hogy szívurnája Pannonhalmán legyen, mert Pannonhalma igen közel állt a szívéhez – közölte az MTI-vel a Habsburg titkárság. A közlemény szerint a szívurna egy hagyomány a Habsburg családban, több családtagnak is helyeztek már el ilyet.

A titkárság azt nem közölte, hogy a szívurnát mikor helyezik el. Habsburg Ottó földi maradványait július 16-án helyezik örök nyugalomra, a bécsi Kapucinusok Templomában. A főherceg lelki üdvéért egy nappal később a budapesti Szent István-bazilikában tartanak szentmisét.

A 98 éves korában elhunyt Habsburg Ottó szívét a Pannonhalmi Bencés Főapátság bazilikájának altemplomában helyezik örök nyugalomra – mondta Hortobágyi Cirill perjel hétfőn az MTI érdeklődésére. Az urnahelyet az altemplom padozatának középpontjában alakították ki, és márványlappal zárják majd le.

Habsburg Ottót diákkorában pannonhalmi bencés szerzetes tanárok oktatták a magyar nyelv és a magyar történelem ismeretére, és készítették fel az érettségire. Irántuk érzett háláját rótta le Habsburg Ottó azzal, hogy 1990-ben, nem sokkal a rendszerváltás után, inkognitóban ellátogatott a Pannonhalmi Főapátságba és a kriptában virágot helyezett el volt tanárai sírjára – mondta el Hortobágyi Cirill.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik