Belföld

Nagybevásárlás megkülönböztető jelzéssel?

sziréna (sziréna)
sziréna (sziréna)

Juhász Ferenc (MSZP) szerint a kormányzat tagjai luxusautókkal viszik a gyereket iskolába.

„Az utóbbi hónapokban egyre gyakoribb látvány, hogy többen megkülönböztető jelzéssel ellátott luxusautókkal viszik a gyerekeiket iskolába, illetve egyre gyakrabban bukkannak fel ilyen autók a bevásárlóközpontok parkolóiban” – írta egy írásbeli kérdésben Juhász Ferenc. Az MSZP-s képviselő azt kérdezte a nemzeti fejlesztési minisztertől, hogy a gyermekek iskolába vitele, a napi bevásárlás „kiemelt államérdekből ellátandó feladatnak” tekinthető-e? Ha nem, akkor tesz-e lépéseket ezen egyre inkább elharapózó jelenség felszámolásáért Németh Lászlóné?

Az ellenzéki politikus jelezte, a megkülönböztető és figyelmeztető jelzést adó készülékek felszerelésének, használatának szabályairól szóló főszabálytól eltérően a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) „kiemelt államérdekből ellátandó feladatok” ellátására rendszeresített gépjárműveire nem kell hatósági engedély a megkülönböztető jelzést adó készülék felszereléséhez.

A KEF hat, a miniszterek személyes használatára rendelt gépjárművet szerelt fel megkülönböztető jelzéssel – közölte Némethné. A tárcavezető szerint megkülönböztető jelzés (készülék) felszerelésének feltételei fennálltak. A tárcavezető leírta, hogy a megkülönböztető jelzés csak a miniszter utasítására használható, ha az meghatározott közérdekű feladatai ellátásához szükséges, és akkor is csak a végrehajtáshoz szükséges időtartamra.

Fotó: Hír24

Az útvonalat, a használat kezdetét és indokát, a gépkocsi menetokmányában rögzíteni kel. Ennek valóságtartalmát a miniszter a használat után aláírásával igazolja. A KEF negyedévente ellenőrzi a menetokmányok megjegyzéseit. Intézkedést igénylő szabálytalanság az elmúlt fél évben Németh Lászlóné szerint nem volt. Használaton kívül a készüléket a csomagtérbe helyezik, a teljes rendszert pedig egy rendszerkulccsal lezárják.

Juhász Ferenc a belügyminisztertől azt kérdezte, „miért nem kell engedélyeztetni az állami vezetők gépjárműveinek megkülönböztető jelzéssel történő ellátását?” Pintér Sándor erre azt válaszolta, hogy a KEF autóit sem lehet korlátlanul felszerelni megkülönböztető jelzéssel. A jogszabályok pontosan meghatározzák, mely feladatok ellátására rendszeresített autóknál van erre lehetőség, és azt is, hogy a megkülönböztető jelzés használatát miként kell dokumentálni.

Ennek célja a kiemelt államérdekből ellátandó feladatok hatékonyságának és zavartalanságának elősegítése. A jogalap nélküli megkülönböztető jelzés használatával kapcsolatosan Pintért közölte, hogy a „közúti közlekedési igazgatási szabályok megsértése” szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési eljárás indítható – írta a Világgazdaság.

Mint korábban megírtuk, néhány hete a szintén szocialista Szekeres Imre a minisztereket kérdezte arról, hány állami gépjármű „jogosult díjmentesen használni a magyarországi autópályákat”. Az ellenzéki politikus azért fordult a kormánytagokhoz, mert a sajtóhírek szerint több mint 30 ezer „rendszámot tartalmazott január elején az a mentességi lista, amely az autópályadíj-fizetési kötelezettség alól kivett gépjárművek azonosítására szolgál”. A miniszterek többsége átirányította a kérdezőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik